Kisbolygó

Talán könnyebb lenne (persze csak egy ideig),Ha végleg elpárolognék...De nem érdekes,Hiszen egyébként is itt vagyok,És szívedet puszta létemmel érzékenyítem,Rajta minden napAkarva-akaratlanul isEgy pici fénynyomot hagyok

Küszködsz sok-sok éveÉjt nappallá téve,Hogy megerősödj a nem-ben,Én azt mondom ezzel szemben,Nem-beli kudarcod az igen bizonyítéka,Jobb lesz, ha ebbe Te is belegondolsz, héka!

Tudom, hogy csak a sírás hiányzik,Hisz attól minden feloldódna,Attól az élet elkezdődne,Nem csak örökké folytatódna... Könnytelenséged rettentő kínjátRég szerelmes szívemre tetted,Amíg e bajjal nem boldogulsz,Én sírok, zokogok Helyetted

Sorsát nem kerülheti el senki,A menekülőt is utolérik a helyzetek,Mert azok a lét mélyére ásnak... A kérdés csak az, hogy addigMennyi szenvedés ér Téged,És Te mennyi fájdalmat okozol másnak

Amit először csináltál, arról később kiderült, hogy nem volt megalapozva,A következőről pedig hamar látszott, hogy nincs értelme,Még szerencse, hogy lett ez a szövevényes helyzet,Mert a szemedbe néz, és nem hagy elszaladni...Nélküle a drága idő biztos, hogy haszontalanul telne

Nagyon szeretlek, Édes Egyetlenem,És hidd el, gyötörnek engem is a súlyos szavak,Amelyeket azért kell leírnom, hogy megértsd a jót s a rosszatAbban, amit tettélFájdalmas, de muszáj mégis,Mert máshogyan nem tisztulhat a köd,Bizonytalanság, űr maradna Benned, és egy olyan…

Mikor jössz vissza, Édes? Minden nap,amelyet tőlem távol töltesz,Felér egy kudarccalPedig nincs semmi különös teendő...Csak fordulj a fény felé arccal