A Balatont körbefutó egyéni versenyzőket kerékpárosok kísérhetik a szokásos márciusi verseny során. Megható, mélyen megérintő egység tárulhat fel a párok között, és látszik, hogy közben ők is átélnek valamit. Nem könnyű a felkészülés, főleg az egyéni versenyzőké, borzasztó sok időt vesz el, és közben rengeteg olyan helyzet van, amit veszteségként is megélhetne a másik, az, aki nem fut, csak asszisztál hozzá. Mégis vannak olyan párok, akikről látszik, hogy ezen már túl vannak, és együtt tudnak örülni mindannak, ami megszületik köztük egy futás során. 4 nap, 200 kilométer szenvedés (mert minden szépsége ellenére, az is van benne bőven), 200 km katarzis, és közben egy csomó olyan feltárulkozás, aminek ez az egyetlen módja. Aki fut, aki sokat fut, abból kiszakad valami, kiürül, olyat mutat meg magából, amit máshogy nem lehet, és gyönyörű, ha ott van hozzá az a Valaki, a másik, a szeretett, a legfontosabb személy, és érti, felfogja, befogadja, ápolja, itatja, gyúrja, segíti társát. Egy igazi találkozás az, ami a futó és a segítője között létrejön, azt mondhatom, hogy egy csodálatos, hiteles szerelmi eseménybe, majdnem egy hálószoba titokba pillanthatnak be a sporttársak ilyenkor.
Futó és párja 1.
2011.03.18. 04:00 Petitprince
Szólj hozzá!
Címkék: balaton 2010 szupermaraton
A bejegyzés trackback címe:
https://kisbolygo.blog.hu/api/trackback/id/tr742740973
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.