"A rókának odúja van, az ég madarának fészke, de az Emberfiának nincs hová lehajtsa fejét."
(Máté 8, 20)
"Minden ember, akit Jézus szerepre jelöl ki magányos. … És Jézus mondotta, hogy aki őt követi, elhagyja családját, elhagy mindenkit. A szerepre kijelölt ember soha nem követel kevesebbet önmagától és követőitől. Nem lehet megváltani a világot, s közben legjobb férjnek, fiúnak és atyának maradni, négy gyerekkel, hitvessel, kanárival és öregségi járulékkal. A szerep mindig teljes magányt, kietlen egyedüllétet, könyörtelen, csaknem embertelen magatartást követel. Minden ember, aki vállalja az emberek ügyét, kénytelen vállalni ezt a magányt és embertelenséget is. Aki ezt nem vállalja, kókler, még akkor is az, ha megfeszítik."
(Márai Sándor: Füves könyv)
...újból útra kell kelnünk, mégpedig a „férfias oldal” mélységei felé. Ezt nevezem én Keresztelő Szent János útjának. A Keresztelő útja magányos út. Hogyan ábrázolják? Egyedül a pusztában, a társadalmon kívül. Ha valaki rászorul arra, hogy mindenkinek tetsszen, harmóniában éljen, mindenfelől simogassák, akkor sohasem lesz Keresztelő Szent János belőle. Keresztelő Szent János nem a társadalom ételeit eszi, hanem sáskán és vadmézen él, a kitaszítottak, a társadalom peremén élő csoportok táplálékán. Ő igazi „vadember”... Nem hímsovinizmus és macsóság az, amiről beszélek, hanem az a vadság, ami Istenünknek is része... S aki találkozni akar ezzel a vad Istennel, az legyen kész arra, hogy ő maga is „vaddá” váljék. Mi csináltunk mi itt nyugaton az Evangéliumból? Egy szőke, kék szemű, jámbor Jézust. Megzaboláztuk Jézust és az Evangéliumot. Az Isten vad oldalától való félelem valószínűleg a lelkünk vad, igazi, „szellemi” oldalától való félelemmel azonos. Nevezhetnénk ezt a részt „passiónak” (s ebben a szóban mindkét jelentés, a szenvedés és a szenvedély egyaránt benne foglaltatik)...
(Richard Rohr: A férfi útja, minimális, lényeget nem érintő átszerkesztéssel azért, hogy a kiemelt részlet önmagában is kerek egész legyen.)
