A buszmegállóban álltam,
S míg a buszra vártam, pénzemet számláltam,
Elég lesz-e (nem holmi lére)
De legalább egy buszjegy megvételére.

Gyűlt az apró markomban éppen…
Úgy tűnt, nem kell félnem, mert a jegyre futja majd mindenféleképpen.

És jött a busz, de, jaj, Ica!
A sofőr fülkén a matrica,
Mely a jegy árát hirdeti, megcáfolta álmom,
Megsemmisülve kellett látnom,
295 forinttal kezemben,
Hogy egy buszút ezzel szemben
300 forintot ér,
S pénzem odáig fel nem ér.

Kotorásztam, de hiába,
A vezető kissé kába
Nézéssel vizslatta lesz-e vétel,
A Volánnak egy kis bevétel…
Intettem: Mégse! Mondjuk nem izgulta magát agyon,
Talán kicsit meglepődött, de azt hiszem, nem nagyon.

Leültem, hát… fejemben zsongott még a szégyen faktor,
Lapultam, mint nyúl a fűben, ki reméli, hogy nem jön traktor,
Persze nálam a remény az ellenőr ellen való volt,
Hisz jegy nélkül utazgatni az idegeknek nem egy jó bolt.
Bíztam mégis, hogy a késő órán a rend szigora kicsit enged,
S a város minden jegyszedője családi körben pihenget.

Mikor e gondterhelt út végén a belváros utcáit megláttam,
És az utcasor egyik sarkán a megállót is, ahová vágytam,
Sóhajtottam megkönnyebbülten,
S a buszról (ezúttal nem leszálltam, az túl kis szó rá),
Örömömben lerepültem :-)!