Az okos utazó felméri ésszel,
Hogy bőröndjében hasznos hely nem vész el,
Ha egy bicskát és egy kiskanalat eltesz
A többi cucc közé, mert ez
Visszatérül,
Mikor a boltba betérül,
És almára lel,
Mit hámozni, vagy joghurtra, mit kanalazni kell.
E praktikát én is alkalmazom,
Hisz abból mindig fakad haszon,
Ám, minő végzet! Az egyik este
Eljött kiskanalam veszte.
A gyévuska a szobában
Arra gondolván magában,
Hogy az a reggeli ekcájg része volt
Lelkesen pakolt és szólt
(oroszul persze) – „Héka!
E kanál a szálloda tartozéka!”
Felkapta, s mire észbekaptam, utána hiába mentem,
Elviharzott a szentem.
Tűnődtem, mit tegyek…
Mehetnék a recepcióra,
De előtte kéne pár nyelvóra,
Hogy problémám el tudjam magyarázni tisztán,
Szóval tűnődtem, s aztán
Arra gondoltam, egyszerűbb lesz reggelig várnom,
Míg egy másik gyévuska kopogása el nem űzi álmom,
Azé, aki a reggelit tálcán kínálja fel,
S a tálcán lévő kiskanalat akkor majd én sajátítom el.
Projektem nagyszerűnek látszott,
Ám egy ponton, sajna, hibázott!
Másnap reggel jött a lányka,
Kezében tálca, s a tálcán tálka,
Kávé, tej, szalvéta díszlet,
Rántotta, s hozzá kés-villa készlet,
De, jaj, a sorsom mégis mostoha,
Azt történt, mi még soha…!
„Dobre utro!” – mosolygott a lányka,
S a tálcán ezúttal nem volt kiskanálka!
