Osama Bin Laden is death
Now, who will kill his dream?
Egy újság címlapján jelent meg így a kérdés. Oszama Bin Laden halott. És az álmaival mi lesz? Azokat ki fogja kiölni?
Senki, mert az álmokat nem lehet kiölni! Amíg lesznek önző és igazságtalan hatalmi rendszerek a Földön, addig lesznek olyanok is, akik jól-rosszul szembeszállnak velük. Nem mondom, hogy beállnék közéjük, sőt még azt sem, hogy tetszik az, amit tesznek. Azt viszont mondom, hogy meg tudom érteni őket, és ha abból a rettenetes nyomorból indulok ki, amelyet oly sokan átélnek ezekben az országokban, és abból a kilátástalanságból, amiben oly sok millióan felnőnek, és amit a világ „jobbik” fele olyan hideg közönnyel tud szemlélni, hogy az már nekem is fáj (pedig nekem eddig még mindig volt mit ennem, és minden este volt hová lefeküdnöm), akkor együtt is tudok érezni velük. Talán nem azt kéne sulykolni az amerikai óvodásokba, hogy Oszama Bin Laden milyen gonosz volt, és milyen jó, hogy most már nem él, hanem inkább azt, hogy ha majd felnőnek, nekik kell tenni valamit azért, hogy kicsit kevesebb totálisan reményvesztett és végsőkig elkeseredett ember lakja a Földet, mert úgy tűnik, hogy a szüleiknek ez nem eléggé sikerült.