Érdemes lenne eljutni legmélyebb vágyainkig, mert azoknak az erejéből képesek lehetnénk arra, hogy legnemesebb céljainkat megvalósítsuk. Legmélyebb vágyainkban Isten van jelen. Legmélyebb vágyaink Isten akaratát és az Ő ránk vonatkozó terveit közvetítik.
Az önmegvalósítás első dimenziója az önkifejezés. Ami ilyenkor történik velünk, az az élvezet. Az élvezet nagyszerű dolog, az önmegvalósítás alapszintje. Jó arra, hogy a pillanatban jól érezzük magunkat, pillanatnyi egyensúlyt teremtsen bennünk, de az életet nem növeli.
A második dimenzió az önátadás, amelynek gyümölcse az öröm. A legtöbb ember, ha el akar érni valamit, azt a birtoklás értelmében szeretné. A birtoklás révén kétség kívül részesülünk valamilyen formában értékekből és javakból, de ez azzal a fenyegetettséggel jár, hogy el is veszítjük azokat. Ha igazán szeretnénk valamit, akkor azt nem a birtoklás értelmében érdemes megragadni, hanem úgy, hogy magunkat adjuk át neki. Ha átadom magam valakinek, vagy valamire, akkor azt tőlem nem lehet elvenni.
A harmadik dimenzió az önfelülmúlás, ez azt jelenti, hogy olyasmit teszünk meg, amit nem kellett volna, de képesek vagyunk korábbi önmagunkat felülmúlni. Ha az önátadás határokba ütközik, az önfelülmúlás révén maradhatok meg kapcsolataimban.
Dönthetünk arról, hogy az életünkben boldognak akarjuk-e érezni magunkat, vagy boldog emberek akarunk lenni, ez a kettő ugyanis nem ugyanaz. A kettő között nem ellentmondás van. Amikor az utóbbi mellett döntök, úgy döntök, hogy boldog akarok lenni, megteremtem annak a feltételét is, hogy boldognak érezzem magam, amikor az élet azzal megajándékoz. De ha valaki egész életében boldognak akarja érezni magát, arra lehetetlen keresés és vesszőfutás vár, amiben csak kiüresedni lehet, tartalmas emberi életet élni nem.
Keresnünk kell, hogy mi az, ami meg tud tartani. Ha eljutunk legmélyebb vágyainkig, akkor nem a pillanatnak, hanem a pillanatban élünk. Ha azt akarjuk, hogy fent tudjuk tartani kapcsolatainkat és egymást, akkor ehhez legmélyebb vágyainkban gyökerező döntésekre van szükség. Ha megvannak legmélyebb vágyaink, akkor azok alapján boldog emberek lehetünk, és tudjuk bírni a fájdalmasat is. Manapság sokat beszélünk az istenélményekről, állandóan szükségünk van rájuk. Pedig akár egy istenélmény is elég ahhoz, hogy az ember az életét ráépítse, ahhoz, hogy érdemes legyen szeretni. Ehhez azonban dönteni kell az élettapasztalatok mellett. De ki dönti el, hogy melyikre építsük az életünket?
Mi dönthetjük el. Mindenki, aki megszületett, alkalmas az életre! Ha megvan ez a spirituális meggyőződésem, akkor értékes maradok a bűneim ellenére, a másokra szorultságaim ellenére is, mert az értékességem mélyebben gyökerezik, mint a bűneim és a fogyatékosságaim. Ha látom, hogy szabadon tudok dönteni azok mellett a tapasztalataim mellett, amelyek a leginkább feltárják legmélyebb vágyaimat, akkor élhetővé válik az élet. Ki tudnak kristályosodni meggyőződések, mint például az, hogy áldott emberek vagyunk, akik tudják, hogy képesek szeretni és szeretnek is.
Ha lejutnánk szívünk legmélyére, a legmélyebben lévő vágyainkhoz, ha megtudnánk, hogy az önmegvalósítás csak az egyik tengely, de mellette ott van az önátadás és az önfelülmúlás is, akkor megtartanánk kapcsolatainkat, ezek a kapcsolatok megtartanának bennünket, és egyre boldogabbak lennénk. Tapasztalhatóvá válna, hogy mit jelent az, hogy Isten megtart és fenntart bennünket, és mit jelent az, hogy egy olyan élet mellett döntünk, amely megtartja bennünk az istenkapcsolatot és megtart bennünket egymás mellett.
Feri atya (Pál Feri) előadása nyomán
