Kisbolygó

Az emberekben sok rossz és sok jó van, de nem ugyanazon a helyen. A rossz mindig kívülre tapad, kosz, ránk rakódik, míg a világban járunk, a jó mindig belül van, lelkünk belső magjában, ahol a születésünkkor meggyújtott és soha ki nem alvó tűz ég. Életünk utazás kintről befelé, a külső tájak elhagyása a belsőkért, a felesleges terhek, a héjak, a külső rétegek meghaladása, levedlése, és a siker az, ha eljutunk a tűzig, ahol majd szembenézünk igazi önmagunkkal. Hosszú és keserves út vezet odáig, amely nem a külső körülmények miatt olyan nehéz, hanem miattunk, hisz olyan lassan válunk késszé, olyan nehezen értjük meg a legegyszerűbbet is, sőt talán azt értjük meg a legnehezebben. Ami kintről látszik, az ennek a zarándokútnak csupán egy vetülete, mert maga az utazás titok, és azt rajtunk kívül soha senki nem értheti meg, sőt mi magunk is csak egy kicsit. Ott egyedül vagyunk, egyedül a világmindenségben, és ami minket, embereket összeköt egymással, az csak annyi, hogy a másikról is tudjuk, hogy ő ugyanolyan egyedül van a saját mindenségében. Megértjük ezt, megszeretjük őt az egyedüllétében, és segíteni akarunk neki egy kicsit, amennyit tudunk, hogy azt könnyebben viselje el. Nincs ennél szebb dolog a világon.