Kisbolygó

Tudom, a magányra gondolsz. Arra a mély, sűrű magányra, mely minden teremtő lelkű embert körülvesz, a magányra, mely légköre az ilyen életeknek, mint a földnek a levegő. Hát igen. Akinek dolga van, magányos. De nem olyan biztos, hogy ez a magány szenvedés is.

Lehet, hogy nem vagyok hős, de nem vagyok gyáva sem, mert van bátorságom a szenvedélyeimhez.

Ez a legtöbb az életben: hogy marad utánunk valami, amiből haszna van a világnak, az embereknek. 

Egyetlen emberből kell megcsinálni azt a hangszert, amely minden dallamot érzékeltetni tud.

Nincs teljes ember, és nincs az a bizonyos, az az egyetlen, az a csodálatos, boldogító és egyedülvaló. Csak emberek vannak, s egy emberben minden benne van, salak és sugár, minden....mert igazi nincs, mert a téveszmék elmúlnak, de én őt szeretem, és ez más.

Levelet ír a természet, a színével üzen :-)!

Ha józanul tudod megóvni fődet,midőn a részegültek vádja mar,ha tudsz magadban bízni, s mégis: őkethogy kételkednek, megérted hamar;ha várni tudsz, türelmed nem veszett el,s csalárdok közt sem léssz hazug magads nem csapsz a gyűlöletre gyűlölettel,de túl szelíd s túl…