Tudok néha verset írni,
mellyel a lélek egy másik lelket beolt,
Tudok nevetni, sírni, zokogni könnyel,
mely minden fájdalmat felold.
Tudok hinni, remélni, heverni,
s mélázni néhány apró vágyon,
Meztelenül várni egy forró nyári reggel
a bérelt lakásban, az ágyon.
Tudok dolgozni, tenni ezt-azt (jót is)
egy természet adta rendben,
S pár percre meg tudok állni
szótlanul, de majdnem tisztán
a Mindenséggel szemben.