Kisbolygó

Hőmozgásnak tűnik, rendezetlen ütközések,
Bukások, átértékelések és újraindulások végtelen sorának,
De az egész valahol elkezdődött, tart valahová,
S ha van bátorságod hinni, hogy a végére összeáll egy ívvé,
Egy úttá, melynek jelen ütközéseid a fordulói,
Egy úttá, mely lelked ma még számodra ismeretlen tájain át elvezet téged a virághoz...
És ha mered majd letépni, és elhozni onnan,
(Sokan nem merik, az is nagyon nehéz, lehet, hogy a legnehezebb,
Az utolsó választás, mert ott már nincs senki, aki ellen kéne menni,
Ott már nincs hívás, nincs győzelem, nincs dicsőség semmi,
Van az a virág, és Neked talán már nem is kell, de valakiért mégis el lehet venni)
Akkor - ahogyan minden atom az egész világmindenség létét magában képezi -
Egy pillanatra Te is felmutatod majd a teljességet,
Egy pillanat lesz, nem több, de az a pillanat, a megtérésé,
Amikor a királylány elé térdelsz, felnézel rá és...
Az a pillanat minden időkorláton túlrepítheti őt,
És minden időkorláton túlrepíthet Téged.