Elment Cipő (Bódi Lászlót mindenki csak így becézte), a Republic együttes frontembere (énekese, dalszöveg írója és zeneszerzője), a rendszerváltás utáni honi könnyűzene meghatározó alakja. Könnyűzenét mondtam, de lehet, hogy rosszul, mert sokszor nagyon is súlyos mondanivaló szólalt meg Általa a színpadokon. Több, mint húsz éven át százezrek, sőt talán milliók érzését, bánatát, vágyódását, fájdalmát, reményét hordozta, üzente, adta tovább, nem is csoda, hogy érzékeny, gyenge szíve belerokkant. (Máté Péter is eszembe jut, aki szintén a szívbeteg volt, és aki ugyancsak énekelt mégis, ameddig csak tudott.) Számos dala nekem személyesen is sokat jelentett, a Szeretni valakit valamiért például olyan telitalálat, hogy azóta is élek belőle. Az Igen című albumot Dorka lányom is nagyon szerette, volt úgy, hogy együtt hallgattuk, egyszer kölcsönadtam neki azt a CD-t, aztán valahogy elhányta, de megvettem másodszorra is.
Kommunistának vallotta magát és gyökereit, hogy 15 évig a Szovjetunió állampolgára volt, soha nem tagadta meg. Világnézete nem politikai beállítottságot tükrözött mégsem, egyszerűen azt akarta, hogy ha neki vannak javai, akkor másnak is legyenek ugyanúgy. Élete utolsó éveiben többször beszélt arról, hogy kommunista hangulatú temetést szeretne egyházi személy asszisztenciája nélkül. Nem tudni miért, de máshogy alakult, viszont legközelebbi barátai a sír körül maradtak, és amikor már mindenki más szétszéledt, teljesítették végakaratát: a volt szovjet himnusz hangjai mellett búcsúztak el Tőle utoljára.
Elmentél, Cipő, valaminek vége megint. Most mi lesz? Az, amiről egyik dalod szól: A csend beszél tovább, helyettem ő mondja el? Vagy egy másik dal adja meg a választ sokunk kérdésére: Lehet, hogy most kezdődik minden...? Nem tudom. Csak azt tudom, hogy jó csináltad, és köszönjük Neked mindazt, amit értünk tettél.
