Mosolyoddal tártad fel előttem,
Szelíden hoztad el hozzám a nőt,
Léted virágzó, tündöklő esélyét...
Csírája tépett szívemre nőtt
Megismertem, de nem tudtam, ki az,
S talán akkor még nem tudtad Te sem,
De most már érzem, hogy lassan rátalálsz,
És akarod adni, Édesem.
Ez most nem a felszín lángolása,
Az elhamvadt, a szél elfújta rég,
Ez sorsunk feltörő súlyos valója,
S benne már a lélek mélye ég...