http://sportgeza.hu/sport/2013/05/15/vegtelen_elegtetel_hat_napig_palyan_lenni/
Köszönöm, nagyon érdekes cikk, bár engem annyira talán nem ért váratlanul, mint Téged. Hallottam már tízszeres, hússzoros vasember triatlonokról (ott is - akárcsak itt - egybemérnek mindent, vagyis a pihenés is a versenyidő része), az utóbbi például 72 km úszás (a Balaton hosszában), szűk 4 000 km kerékpározás (Magyarország körbe kétszer) és 840 km futás (Nyíregyháza-Győr oda-vissza), szóval úgy tűnik nincs felső határ. Ez ahhoz képest kispálya, de azért nem ócsárolom, ne félj! Én sem tudom, hogy kit mi hajt erre (vagy hasonlókra), de azt azért el tudom képzelni, hogy van tartalom ezekben a vállalkozásokban. Szóba kerül itt minden, drogfüggés felszámolása, legyőzött alkoholizmus, a rákbetegség, hogy tavaly még együtt futhattak, de azóta az egyik elment (és már akkor is gondolták, hogy valószínűleg így lesz), hát azt hiszem, hogy nincs szív, amelyik ekkorát tudna meríteni, és csak tisztelettel szabad adózni az emberi lét ilyen drámai mélységei és magasságai láttán. A cikkben szereplő Ádámot én is ismerem, minden évben találkozunk vele a márciusi balatoni futás során. Ő tényleg egy csoda, állandóan mosolyog, akkor is mosolygott, amikor nagyon beteg volt, és mindenki tudta (ő is), hogy a táv harmadánál a záróbusz fogja összeszedni. Az, hogy valaki gyógyíthatatlan betegségének biztos diagnózisára ilyen csattanós választ adjon, már önmagában elképesztő. A tudomány mai állása szerint az SM ugyanis gyógyíthatatlan, Ádám viszont jobban fut, mint valaha, két hónapja a saját szememmel láttam. Ilyenkor a valóság és az álom összemosódik, az ember már nem tudja, hogy a kettő közül éppen melyikben jár-kel, él, dolgozik, mozog és próbál szeretni... (A bejegyzés címe idézet Emil Zatopektől, a sokszoros olimpiai bajnok cseh hosszútávfutótól)
