Kisbolygó

A konfliktusom csak annyi, amennyi az összes többi emberé: kevés nekünk a lezárt és véges földi élet. És ez az achilles sarka a világ összes nézetének. Mert lehet, hogy azokat csak mi teremtjük meg kínunkban és halálfélelmünkben? Na, ez az a kérdés, amelyikre válasz nem lesz soha. Azért nem lesz, mert nincs is rá szükség. Én sem azért remélek, mert biztos vagyok abban, hogy a halál nem a totális vég, hanem inkább azért, mert hátha... És ember többet ennél nem mondhat. Senki. A természet nem tűr redundanciákat, fölösleges adottságok nincsenek sehol, minden létező a fűszáltól kezdve, a papucsállatkán, a búbos bankán, a szibériai tigrisen, és az orangutánon keresztül  egészen az emberig pontosan annyit kap, amennyire szüksége van ahhoz, hogy a létezésben betöltött szerepéhez eljusson. Annyit megkap, de egy grammal se többet. Az embernek, ahhoz, hogy élni tudjon, az a "hátha" kell, amelyet az előbb írtam le, meg a három pont utána. Mindenben, ami ennél többnek akar látszani, már van egy kis csúsztatás, mesterséges és megalapozatlan túlhatározás, és van valaminek a beáldozása egy kis biztonság illúzió kedvéért...