Kisbolygó

Tologatom a verseket, a blogbejegyzéseket,A több száz apró puzzle-t,De valahogy nem lesz belőle kép Kiszórva magamból szándék szeletek,Törekvés-, érzés-, vágydarabok számlálhatatlanul hevernek...Lassan össze kéne rakni, csak még nem tudom, miképp

Vannak mindenféle határok,De akarom, hogy azokon túlláss,Légy szelíd, de mégis szívbe markoló titok,Befejezhetetlen, édes-szomorú játéka a fénynek,Mint tágas rét ölén, illatos fűben fekve szemléltNyárvégi csillaghullás

Te vagy a szivárvány lánya, megvalósulásodKét pillére tart: esőtől, naptól ázolNem is létezhetnél máshogyan,Szépséged, színeid forrása pont e két elem... Én azt hiszem, mi is tudnánk úgy játszaniEgyütt, ahogy ők ketten kijátszottak Téged,Abból is fényes ív,…

Fény vagy, igen, de a fény magában nem is látszik,Ha nincsen senkije,A világűr fekete mélyére hull, s ott elhal,Ha nincs hová vetülnie

Mért nincs több szó, betű, írásjel, ékezet?(A rímeket is mind Rád "pazaroltam")Ha lenne, leírnám, kinyomtatnám, valahogy papírra vetném,Fába vagy kőbe, márványba vésném, hogy szeress, szeress, szeress...Hisz látom már, hogy anélkül nem tudsz tündökölni,S mosolyod virága…

A virágot csodálom, hisz kinyílni oly nehéz,Megteszi mégis bátran, mikor léte ezt kéri tőle...Bár az ember lenne ily egyszerű, engedelmesSaját életének hívó szavára,Bárcsak ne futna oly sokáig előle!

Van, aki tényleg gondozott Téged,Van, akinek a könnye tényleg éget Van, aki nem félt jót s rosszat tenni Érted,Van, aki tudta, hogy egyszer majd megérted Van, aki Téged mindenestül ismer,Van, aki Érted elhamvadni is mer Van, akinek Te mutattad meg a nőt,S van, aki Benned visszavárja…