Mered-e észrevenni, felismerni lassan,
Hogy hol bomlott meg először világod,
Vállalva a kimondás gyötrelmét is?
Mersz-e tudni a fájdalomról?
Attól oldódna annnyi görcs, s élhető vággyá
szelídülne Benned oly sok tabu s fétis
Mersz-e magadba nézni, sorsod nagy tükrébe,
Nem csak felszíni formák közt bolyongva
Keresni úttalan utat?
Mersz-e menni világos nappal is a térre,
Mosolygós, fényes arccal indulni arra,
Amerre annyi jel mutat?
Kegyetlen az ember sérülése,
És temérdek van belőle, de nem baj,
Mert ott van mellette éne jobbik fele,
Az érzékeny, a megérinthető, az erős,
A hallgatag, a bátor, a törekvő, az alázatos...
Van az is, nagyon van! Számolj vele!
