Kisbolygó

Miről is szól ez az egész? Arról, hogy ha nem jössz, akkor is folytatni fogom, amíg az erőmből futja, de azért szeretném, ha jönnél, mert kettőnknek együtt jobban menne, meg egyébként is az a normális, az élet rendje szerint való. Nem akarok rosszat Neked, soha nem is akartam, Könnyű pillanatok nincsenek, a könnyűség nem az élet jellemzője, viszont gyönyörű pillanatok vannak, igaz soha sem tudjuk előre, hogy mikor fognak megérkezni. Törekedni rájuk felesleges, hiszen a siettetésnek általában ellenállnak. Ha egyáltalán valamire, akkor már inkább arra törekszem, hogy amennyire lehet, az úton maradjak. Azon a tulajdonképpen nem is létező, inkább csak lépteim nyomán létrejövő egyenetlen, kijáratlan keskeny ösvényen, amelyiken érzékenyebbé válik a látás, súlyosabbá a hallgatás, igazabbá a szó, tüzesebbé a vágy, mélyebbé a lét, érthetőbbé a fájdalom és teljesebbé az öröm. (Persze, erre igazából törekedni se kell, hiszen ez az út sóvárogva létre akar jönni bennünk, általunk, és tőlünk mindössze egy pici éberséget vár, egy pici figyelmet, hogy rábólintsunk létvágya beteljesülésére.) Onnan indult, hogy Téged szerettelek, és még most is az hajtja. Kísérni foglak, amíg vissza nem találsz magadhoz és hozzám. (Ez a kettő ugyanaz, tehát biztos hogy egyszerre fog bekövetkezni :-)! Utána meg majd együtt megyünk tovább.