Kisbolygó

A felismerés közelébe eljutni nem nehéz,Hisz csak kettőt lépsz, és már ott vagy majdnem,De hogy utána mi következik, az utolsó métereket,A hátralévő szinte semmi távot hogyan teszed meg,Azt nem tudja senki, mert az titok, túl egyszerű... Az annyi, hogy valami vagy bevillan vagy…

A kabóca levedli páncélját,Csupaszon, reszketve várÚj bőre vastagodására...Meztelenségét Te is érzed,(Hisz a lélek ugyanúgy alakul, mint ez a kis árva)Vagy ha még nem, majd fogod,Mert tanítvány vagy, tehát a tanítónál nem különb Az egész elég jól ki van találva  

Ha tüzét nem tartja más,Csak a felszín apró gödre,Hiába faggatod, kérdéses, elillan,Ne is számíts többre! Ám ha hőjét mélyről nyeriLéte kérdezetlenül is válasz,S biztosan sokáig maradó jel lesz...Magában is megáll az

Lobban az élet a földön, az emberÉgeti, hogy meneküljön, fusson el ő, de hiába,Bárhogy igyekszik, múlnak a nappali órák,Múlnak a fények, és beköszönt hamar éje,Ám odalent az idő sodrása lelassul,Évmilliárdok hőjét őrzi a szívek mélye

Szép a láng, mely Körülötted lobog,Lenyűgöző a kavargó hő külső képe,Ám vigyázz, mert káprázata gyorsan tűnik,S holnapra nem marad belőle más, csak pernye A nagy tűz a lélek mélyén ég...Még nem vetted észre?Ejnye!  

Éghető anyag van bőven, meggyújtani ezt-azt nem nehéz,De vigyázz, mert ellobbanhat könnyen a szalmaláng,Ma kéjjel tüzelsz, de holnap csak pernye száll ott... A nagy tüzet - a hosszan tartót, a mindent megemésztőt - a vulkán szívében,A lélek mélyén találod.

Egyedül nem jutsz semmire,Magadat megérinteni nem tudod,Van kezed és van sok érzékeny pont Rajtad,De simogatni Téged csak egy másik kéz tud ott Indíts inkább engem, míg én Téged indítalakNagy terek, szédítő távlatok felé: az áramkörök zárnak,Ne lobbanj el az első tűzzel,…