Kisbolygó

Édes Egyetlenem! Azt szerettem volna, és most is csak azt szeretném, hogy boldog légy. Hogy szeress valakit igazán, úgy, ahogy Szonja szerette Raszkolnyikovot a Bűn és bünhődésben, hiszen az a szeretet a boldogság feltétele, aki nem szeret úgy, az nem lehet boldog. Ha boldog vagy, az jó. Akkor mondd el nekem, kérlek, hogy megértsem. Mert amíg nem mondod el, addig nem tudom elhinni, hogy már nincs szükséged rám. Addig nem tudok elmenni, addig ide vagyok kötve, ebbe a Bessenyei téri lakásba, ahol már hetedik éve lakom, és ahol most éppen a betegségbe torkoló utazás után a teljes rendetlenség közepén (mert egyelőre fontosabb, hogy meggyógyuljak, mint az, hogy rend legyen) Neocitránt szörcsölve és félig fekve írom le Neked ezeket a szavakat az ölemben lévő számcsin. Ha pedig nem vagy boldog, akkor gyere vissza hozzám, mert engem szeretve boldog lennél, boldog lehetnél nagyon! Gyere vissza, ápolj, és én is ápolni foglak Téged! Így tudnánk gyógyítani egymásban azt a sebet, amely mindkettőnkben túl mély ahhoz, hogy magunk találjunk rá orvosságot.