Édes Egyetlenem, Drága Napocskám! Már megint elmúlt egy nap, vagyis ismét az van, hogy egy nappal kevesebb időt tölthetünk együtt hátralévő életünk során. Ez így elég szomorú, de lehet máshonnan is nézni, mert mondhatjuk, hogy elmúlt egy újabb nap, vagyis megint egy kicsit közelebb kerültünk ahhoz, hogy végre találkozzunk. Ugyanaz a kettősség kápráztat el, mint Radnótit a Hetedik eclogában, aki számára a múló napok sora egyszerre jelentette a szabadulást közeledtét és maradék életének folyamatos rövidülését. Na, most akkor mit érezzek? És ez még nem is a legnagyobb kérdés! Akárhogy is nézem, valamin elég nehezen vergődsz át. Persze, ez teljesen normális, illetve nagyon emberi, mert mindannyiunk életében vannak nagy megakadások, ám arra azért ne számíts, hogy én meg ezt egyszerűen Rád hagyom, mert az viszont elég abnormális lenne. Az egyesség tehát így szól: Te lustálkodhatsz valameddig (bár lehet, hogy az az idő már rég letelt), én viszont egyre inkább piszkálhatlak, hogy ne lustálkodj.
Eltelt egy nap, ügyesen és elég jól dolgoztam, pihentettem a lábam, szeretnék minél hamarabb futni megint. Zoli feljött, kibeszéltünk pár dolgot a hétvégével kapcsolatban, végül mindenki megtudta, hogy vártalak a füredi kacsaúsztatónál, de nagyon tapintatosan egy szót sem szóltak erről. Megint lezajlott egy pici dráma, de ezt most sikerült nagyon szépen játszani, alig lehetett megérezni rajtam, hogy valami fontos, amit szerettem volna, nem történt meg.
Holnap is fogok írni, bár még nem tudom, hogy mit. Ezek az írások egyre inkább úgy születnek, hogy nincs semmi terv, csak pötyögöm azt, ami éppen eszembe jut. Olyan, mintha velem lennél, pedig nem is vagy itt. Valami jó ebben is van, de jobb lenne, ha inkább beszélgetnénk, közben cirógatnám a kezed (aztán lehet, hogy más testrészeidet is), raknánk össze közös életünk molekuláit, építkeznénk szépen, percről percre, figyelemről figyelemre. Jön a tavasz, fogok kicsit utazgatni főleg a munka miatt, bár a budapesti utak mindig családi programokká is válnak, ám se szeri, se száma nincs azoknak az alkalmaknak, ünnepeknek, évfordulóknak, amelyek során meglephetnél a jöveteleddel. Tudnék adni tippeket, tudnék megint szervezni (hiszen az a foglalkozásom is, tehát szó szerint profi vagyok benne), de nem teszem, mert amit én kitaláltam, az nem volt jó, hát, akkor most Te gyere! Egyébként meg nem is kell neki nagy feneket keríteni, csak legyél itt ASAP. Gondolom ezt a mozaikszót ismered, de ha véletlenül mégsem, akkor keress rá, mert a google azonnal kidobja. Puszi az arcodra! Szeretlek!
