Kisbolygó

Édes Egyetlenem! Nem sírdogálok, de azért tudjál arról, hogy állandó problémáim vannak bizonyos döntések meghozatalakor. A klasszikusnak számító helyzettel évek óta folyamatosan szembesülök, mert mosógépet azért nem veszek, mióta itt lakom, hogy ne menjen kárba a befektetés, ha két hét múlva "véletlenül" megszeretsz megint. (Lehet, hogy ez nevetségesnek hangzik, de eddig még mindig azt éreztem, mint ahogy éppen most is, hogy erre tulajdonképpen számottevő esély van.) Ugyanilyen okból vagyok nagyon tartózkodó az ablaktisztítással szemben is, igaz, azt egyszer már elvégeztem a hét év alatt, és ha még sokáig tétovázol, akkor lehet, hogy idén megint sor fog kerülni rá. Viszont a konyhában valamikor a tél elején kiégett a villanykörte, és a csillár annyira öreg, hogy nem lehet újat csavarni bele. Le kéne cserélni az egészet, de ahhoz villanyszerelőre is szükség lenne, és ez így együtt már akkora macera, hogy nem éri meg, ha holnapután újra láthatlak, tehát inkább tapogatok, mint Pistike a szemműtétje után. És most megint itt van egy újabb kérdés: menjek-e a munkatársammal Amsterdamba kirándulni a francia mítingünk után vagy sem. Hiszen ha a pünkösdöt is nélkülem szándékozod eltölteni, akkor mért ne? De ha lehetnénk együtt is azon a hétvégén, akkor én bizony az utóbbit választanám! És az összes nyári programmal is így vagyok már évek óta. Soha nem tudom, hogy mit szervezzek, mert soha nem tudom, hogy Te mit szeretnél. Például idén nyárra is van már egy ötletünk Zolival, de csak húzom-vonom magamat , mert elmennék én szívesen, de ha helyette programozhatnék Veled, akkor azért meggondolnám kétszer is, hogy mennyi időt szánjak kerékpározásra.

Most emiatt ne kapkodj (bár, azt hiszem, hogy amúgy sincs nagy hajlamod a kapkodásra velem kapcsolatban), de azért egy kicsit érzékenyedj el, kérlek, és lásd be, hogy - sok más mellett - ez is egy olyan probléma, amelyen lassan túl kéne lennünk. Április közepe van, az élet zajlik, és ha másért nem, hát azért jó lenne tudni a kilátásainkat, hogy tudjam, mennyit érdemes invesztálni a bicajomba. Mert ha elmegyünk messzire, akkor sokat kell, de ha csak egy-két hétvégi kiruccanás várható, akkor jóformán semmi fejlesztésre sincs szükség. Szóval, van egy csomó praktikus szempont is, a kevésbé praktikusokon kívül, és azokkal is meg kell küzdenem nap mint nap. Persze, eddig még mindegyiket legyűrtem valahogy, de azért el tudnám képzelni azt is, hogy nem ezeken a ficamokon járatom az agyam. Gyere vissza, Édes, annyival jobb lenne, hogy azt el sem tudom mondani. Olyan boldogan élhetnénk együtt, hogy azt nem lehet szavakkal elmondani. Lenne egy csomó feladat, de megoldanánk, és a sok megoldásban egyre közelebb kerülnénk egymáshoz, sőt egyre jobban szeretnénk egymást. Gyere vissza, ne várakoztass sokáig, meg magadat se, ne kelljen már napi egy órát pötyögni, és aztán figyelni, hogy ki és mikor látogatja meg a blogomat. Gyere vissza, Édes, éljünk végre normálisan, ahogy a normális párok élnek. Tudom, hogy nincs belőlük sok, tudom, hogy nekünk se lenne minden gyerekjáték, de ezt a nyűglődést már elég sokáig csináltuk ahhoz, hogy lassan abba lehessen hagyni. Szerintem lassan váltani kéne... És jó irányba :-)! Puszi az arcodra!