Édes Egyetlenem! Neked szükséged van azokra a távlatokra, amelyeket én hozok az életedbe, nekem pedig a Te szereteted hiányzik. Kevés olyan pár van, akinek a történetén ennyire világosan látszik az egymásrautaltság legfelsőbb foka. Végigjártam egy bátor utat, minden mögé néztem, mindent kérdőre vontam, és úgy érzem, hogy jól tettem, mert így most jobban tudok szeretni, mint korábban tudtam, illetve tudatosabbá vált, hogy egy úton járok, amelyen fejlődésre sarkaló feladatokat kell megoldanom nap, mint nap. A Te életed is egy út, és Neked is számba kell venned a felelősségedet, amellyel tartozol érte. Azzal, hogy az ember bevezet pár szabályt, nem lehet megoldani az életet. Az élet nem zárható be semmilyen keretbe, nem szűkíthető le egy olyan viselkedésre, amelyben bizonyos konvenciókat alkalmazunk valamilyen közegre, amitől az látszólag kiszámíthatóbbá, de ugyanakkor nagyon unalmassá is válik. Hiszen az élet maga is egy személyes létező, sőt a legszemélyesebb, aki valaha is létezett, és nem azt várja Tőled, hogy valahogy túl legyél rajta, hanem azt várja, hogy megszólítsd, sőt várja, Tőled várja azt is, hogy meggyógyítsd őt. És ami az életre igaz, az igaz magadra, és igaz a kapcsolataidra is. Várja az élet Tőled, hogy gyógyulj benne, és és várja azt, hogy a kapcsolataidat is gyógyuljanak Általad.
Holnap és holnapután előre felprogramozott versek jönnek majd, mert - ahogy már írtam - Kékedre megyek, és oda nem viszek magammal számológépet. Legközelebb vasárnap este írok Neked pár sort, azokat majd hétfőn olvashatod. Vigyázz magadra! Lehet, hogy a célegyenesben vagyunk, lehet, hogy el tudsz jönni jövő vasárnap a találka helyre. Jó lenne, várni foglak nagyon! Szeretlek, puszi az arcodra!
