Kisbolygó

Édes Egyetlenem! Nem tudom, hogy mi van Veled, remélem, hogy nem ért semmi baj, kicsit aggódom Miattad, mert a szombati és a vasárnapi látogatásod elmaradt, és ma sem "láttalak" eddig. Délután van, várom a bukaresti beszállást, és közben írok Neked még itt a biztos hazai hálózaton, nehogy valamilyen technikai probléma miatt elmaradjon a mai bejegyzés. Nehéz úgy írni, hogy azt sem tudom, mikor fogod olvasni soraimat, de megpróbálom túltenni magam ezen, hiszen Neked írok, nem magamnak, Neked akarok adni ezzel egy kis életjelet, egy kis jelenlétet, biztatást. Tudnék annyi minden bölcsességet mondani, de a bölcsességektől lassan magam is teljesen megcsömörlöm. Hiányzol, és nem látom be, hogy mért jobb ez a semmi egy szerető szándékból fakadó együttélésnél. Azt értem, hogy a szerelemről egész különleges gondolataid voltak, azt is értem, hogy azoktól a különleges gondolatoktól nehéz volt megszabadulni, de azért valljuk be, hogy nem kevés időt adtam Neked arra, hogy átértékelj magadban pár dolgot. Nem kevés időt, és nem kevés segítséget, hisz én is átértékeltem magamban egy csomó mindent, és nem hiszem, hogy az én átgondolásaimból semmi sem szűrődött át Hozzád a több ezer írásmű közvetítésével. A szerelem nem egy zuhany, amelyből magától ömlik a forróság, illetve valameddig az, de ha az ember maga nem tesz hozzá semmit, akkor egy idő után elzárják a csapot, és csak akkor nyitják újra, amikor már érződik, hogy jobbá akarunk válni, vagyis elsősorban nem jól akarjuk érezni magunkat a világban, hanem be akarjuk ragyogni a nekünk adott utat például úgy, hogy beragyogjuk a társunkét először is. Ezt kell érteni, ez a kulcs, a boldog párkapcsolat kulcsa. Hogy bízunk egymásban és tisztelettel nézünk egymásra, tudván, hogy mind a ketten egész különleges meghívást kaptunk a másikban, és mi most már azt a meghívást akarjuk szolgálni. Lehet ettől elmenekülni, lehet egyedül lenni, de az zsákutca, vagyis lassú leépülés. Sokkal jobb és több nap, mint nap átélni egy csomó nehézséget, de közben sok örömöt is, szembesülni magunkkal a sok különböző váratlan helyzetben szerzett tapasztalatokon keresztül, de közben örülni is annak, hogy mi mindenre vagyunk képesek egymásért. Mennem kell, ennyi fért bele a rövid várakozásba, beszállás van, szeretlek, puszilom az arcodat. Sok itt a repülő!