Kisbolygó

Édes Egyetlenem! A puding próbája az evés, a láb próbája a futás, az én életem próbája pedig a Veled való kapcsolatom. Persze az utóbbi nem egy halálosan biztos valami, inkább életesen bizonytalan, de nagyon úgy néz ki, hogy mégis ez a legnagyobb kaland, ami velem megtörténhet, és az utóbbi években - annak ellenére, hogy alig láttalak - minden e köré rendeződött. Az a felnőttkori eszmélés, amely egyébként önmagában is nagyon érdekes lenne, és amely már annyi mindent felbolygatott bennem és körülöttem is, onnan pattant ki, hogy szeretlek, és szeretnélek végig kísérni egy úton, amely önmagadhoz vezet el. Hiszen ez a párkapcsolat, illetve ez minden kapcsolat lényege. A másik mellettem azzá váljon, aki valójában ő, úgy értem, a szíve, a lelke mélyén, és ne csak kívülről ráaggatott vélekedésekkel és viselkedésekkel, idegen tollakkal ékeskedjék. Ebben segítem őt, és közben ő is segít nekem a saját személyiségem kibontakoztatásában. Bennem ez a szeretet Irántad rengeteg mindent beindított, például egyfolytában írok, pedig ez csak egy nagyon kicsi, nagyon felületes jelenség, amely egyébként remélem, hogy hamarosan abba is marad, illetve át fog alakulni majd valami mássá. Mert nem lelki író akarok lenni, hanem egy minden határt mindenféleképpen ostromló, de leginkább a saját életében való jelenlétével felékesített, tudatos keresésben fejlődő, alakuló, tisztuló test és lélek együtt, aki érti és tudja, hogy minden érte is van, azért, hogy ő is előrébb jusson, és egyszer majd másként, más emberként menjen el innen, mint ahogy ide születésekor megérkezett. Ehhez Te voltál, Te vagy, és remélem, hogy Te is maradsz a szikra, hiszen ilyen történet után képtelen vagyok gondolni is más kimenetelekre. Nem tudom, melyik nagy regényt olvastad el, olvastad-e a Nyomorultakat, vagy a Háború és Békét, de lassan már ott tartunk, hogy annyiból, amennyit a Kisbolygón olvastál, ezeket a regényeket is ki tudtad volna olvasni. Utoljára május közepén nyomtattam ki pdf file-ba a blogot, majdnem 120 Mbyte-ot tett ki a két file, mert egybe már le se lehet tölteni. Szóval a viziló (Victor Hugo) és az oroszlán (Lev Tolsztoj) lassan szedjék össze magukat, ha versenyben akarnak maradni :-)! És Te is, mert a Kisbolygót egyedül Te tudod megállítani, Édes, Kis Csillagászom! (És csakis egy módon, ám azt nem részletezem, mert feltételezem, hogy anélkül is világos Előtted, hogy mire gondolok.) Hogy is volt az az sms, amelyet még Oroszországba küldtél egy szép júniusi szombaton a reggeli órákban? Valami csillagokról volt szó abban is... Hát, így érnek össze a szálak! Meg máshogyan is! Mert az a benyomásom, hogy a szálak valahol, valahogy mindig ezt teszik. Összeérnek, összefonódnak, mint ahogy mi sem tudunk egymástól elszakadni! De akkor mért nem vagy itt? Mért csak olvasol, mért nem jössz el, mért nem ölelsz meg, mért nem borulsz rám, mért nem adsz mindent, amit csak tudnál adni? Tudom, ezek költői kérdések, vagyis prózába nem illő feltenni azokat, de mentségemre legyen mondva, hogy írtam már párezer verset is ugyanezekről a kérdésekről. Szóval nem értem...

Puszi az acodra! Szeretlek nagyon!