Ne haragudj, Édes, tudom, hogy lejárt lemez, ezerszer elmondtam már, de akkor is annyira bennem van Máté Péter utolsó dalainak egyike, és hidd el, hogy nem csak Miattad, magam is abból merítek állandóan, mert az egész evangélium is arról szól, meg az összes ősi hagyomány, hogy itt van ez az élet, és nem tudjuk, hogy meddig, de egész biztos, hogy nem nagyon sokáig, és nem mellékes, hogy addig milyen intenzitással, milyen hőfokon éljük át jelenünk perceit és óráit, hiszen amit ma nem teszünk meg, azt holnap már nem tudjuk megtenni, mert igaz, hogy holnap is sok mindenre képesek leszünk, de annak a maihoz semmi köze sincs, ahhoz a maihoz, amelyik a holnapitól teljesen függetlenül elmarad, ha nem most lépünk. Bicajoztam tegnap is, ma is, a baleset, a hosszú kihagyás és a térdfájások után most végre érzem, hogy tér belém vissza az élet, erősödöm, ügyesebb, aktívabb vagyok, feszesek a napjaim, sokat dolgozom, sok egyéb nyűgöt is legyűrök, vagy ők engem, de nem baj az se, mert attól legalább összeszedem magam egy kicsit, és mehet minden tovább jól. Sok jó van az életemben, és főleg sok mozgalmas, sodró dolog, de Te nagyon hiányzol. Annyira jó lenne, ha velem lennél, annyira jó lenne, ha ezekhez az impulzusokhoz hozzá jönne még egy nagy adag másik, azok a szikrák, amelyek az együttlétünkből és a közös felelősségünk elvállalásából pattannának ki. Minden megvan, de ez még hiányzik, pedig úgy kerek az élet. Mert valaki így találta ki, férfinak és nőnek teremtett minket, hogy csak egymásban, egymástól tudjunk kiegészülni.
Gyere vissza, Édes, ne múljon el több idő így. Minden nap megnézem, hogy nincs-e véletlenül egy sárga boríték a postaládában. Legszívesebben minden nap várnálak valahol egy jól kitalált helyen és időpontban, de nem tehetem, mert akkor hamar súlyát vesztené a randi vonal. Augusztus messze van még, de ahogy mondtam, Te bármikor léphetsz. Írhatsz, küldhetsz levelet sárga borítékban, írhatsz emailt, küldhetsz sms-t. Én nem írhatok, mert azt kérted, hogy ne tegyem, és szépen be is tartom, ezért aztán kénytelen vagyok mindent itt leírni, Te pedig kénytelen vagy mindent itt elolvasni. Ami egyébként nem rossz, hiszen így szabad vagy, teljesen szabad, és ennek örülök, mert csak a teljesen szabad emberek tudnak felnőni a feladataikhoz. Szóval nincs nagy baj, csak gyere! Hiszen: Most élsz, most örülj, hogy szép a nyár, most örülj, hogy van ki vár, és a két karjába zár...
Írás közben visszanéztem, pontosan egy hónappal ezelőtt idéztem ezeket a szavakat utoljára, akkor a bejegyzésnek is az volt a címe, hogy Most élsz! A pontos hónapforduló csak a véletlen műve, nem volt szándékos, de a visszatérés ehhez a gyönyörű dalhoz céltudatos, illetve belső indíttatásból fakadó. Hallgasd meg a Youtube-on, hallgasd meg, mert szívszakasztóan énekli Petya. Hallgasd meg, és fogadd meg a benne rejlő üzenetet, fogadd meg, és gyere el hozzám élni. Lehet, hogy nincs őrült nagy rend a lakásomban (bár ha nem egyedül laknék valahol, biztos, hogy többet időt fordítanék a közvetlen környezetem karbantartására), de élni velem, mellettem lehet! Nagyon! Puszi az arcodra! Szeretlek!
Kis Herceg
