Kisbolygó

Ha Téged megelégedéssel tölt el, akkor szívesen kimondom: volt értelme annak, hogy olyan sokáig távol maradtál tőlem. Egy csomó mindent abból értettem meg, hogy hiányoztál, és egy csomó mindent az izzított fel bennem, hogy közben kerestem az utakat Feléd, Érted is. Mégis azt mondom, most már legyen vége a távollétednek. Egymáséi vagyunk, ez tiszta sor. Ha nem így lenne, nem látnám a látogatásaidat nap, mint nap a Kisbolygó olvasottsági statisztikájában, ha semleges lennék Számodra, nem foglalkoztatna Téged az, ami velem történik, 4 + 7 = 11-dik éve. Ott vagyok Benned, a szíved legmélyén, és éppen ezért nagyon groteszk volt a küzdelmed (remélem, hogy most már múlt időben mondhatom), amelyet azért folytattál, hogy megszabadulj tőlem. Azt elhiszem, hogy engem elvállalni nem könnyű, egyébként senkit sem az, de az egész élet nem arra van kitalálva, hogy könnyű legyen, akkor mért kéne pont a párkapcsolatnak könnyűnek lennie. A könnyű dolgoknak is van szerepük, de a lényeges mondanivalókat nem azok hordozzák. Nagyon nehéz körülmények is vannak az életben, viszont leginkább azok tudnak kihozni belőlünk valamit. Azoktól tudunk pusztán biológiai lényeknél, kis állatkáknál, önreprodukáló, bódult tudatú majmocskáknál többek lenni. A feladataink, a vállalásaink nyitnak tereket bennünk, az életünk csak úgy lesz emberi és teljes, ha megtesszük azt, amiért megszülettünk. Mert egyszer majd elmegyünk, és senki nem tudja megmondani, hogy hova, viszont nem mindegy, hogy mit hagyunk magunk után, nem mindegy, hogy a körülöttünk élők hogyan fognak emlékezni ránk. Hogy velünk magunkkal mi lesz, azt nem tudjuk pontosan, de amit az életünk során megküzdöttünk, adtunk, az nem lesz hiábavaló, az tovább fog élni, akkor is, amikor mi már nem leszünk itt. Nem lehet máshogy élni, mint ebben a tudatban, mert más élet nincs, mert az élet, a fény ez, az összes többi pedig csak árnyék, vagy káprázat vagy nem tudom, hogy mi... Gyere, Édes, várlak, szeretlek, komolyan gondolom, és szeretni foglak, mint ahogy eddig is szerettelek, mert kellett és kell nekem az, hogy szeresselek, és napocskánál is világosabb, hogy Neked is kell az, hogy engem szeressél. Ha nem teszed meg, belefonnyadsz az elmúlásba, mint minden más nő, aki igazi szeretet nélkül élt, viszont ha megteszed, virágozhatsz, tündökölhetsz földi utazásod utolsó pillanatáig. Puszi az arcocskádra! Várlak nagyon!