Édes Egyetlenem! Nem tudom, mi történik most, de honnan, honnan nem, valahogy idetévedt egy látogató tegnap délután, tehát legalább még két sanszom van az írásra. Az elsőt arra használom fel, hogy "hangosan" gondolkodjam a boldogságról. Azt gondolom, hogy az embernek mielőtt elmegy innen, számot kell vetnie azzal, hogy mi csinált az élete során, illetve hogy attól, amit csinált, mi vált jobbá, szebbé, igazabbá körülötte. Ha az ember ott és akkor majd semmi értelmeset nem fog tudni mondani, akkor a semmitmondása azt fogja jelenti, hogy haszontalanul töltötte el az időt, amelyet kapott. Sőt mi több, ez a kérdés nem csak a halála előtt merül fel (egyébként nem is tudjuk, hogy melyik nap lesz az utolsó), hanem állandóan belevetül a múló percek hosszú sorába, és a boldogság tulajdonképpen az, hogy ha ma kéne itt hagyni mindent, akkor tudnánk-e valami értelmeset makogni válaszul rá. Ha igen, akkor jó úton járunk, és boldogok vagyunk. Ha nem, akkor rossz úton járunk, és a boldogtalanság köreit futjuk teljesen függetlenül attól, hogy a környezetünk mit hisz rólunk.
Mi ettől a hét évtől, amelyet végigkínlódtunk, olyan tiszta látást kaptunk, mint jóformán senki, illetve csak nagyon kevesen. Nagyon kevesen szembesülnek ilyen plasztikusan a boldogság tartalmával, mert nagyon kevés emberről hánt le az élet annyi koszréteget, mint amennyitől minket megszabadított. A kérdés nagyon tisztán és nagyon egyértelműen felmerült, tehát a válasznak is nagyon egyértelműnek és tisztának kell lennie. Sokkal tisztábbnak, mint mások esetében, akik nem jártak végig ennyi poklot, sokkal tisztábbnak, mint ahogy azt mások kevesebb mély tapasztalatuk birtokában kimondják. Nem öreges, nyugalmas, hintaszékben ülős, TV nézős, kuporgatós, kávét kavargatós, bevackolós élet második felére hívlak, hanem nagy és emberhez méltó erőfeszítésre, hősies átalakulásra, mindannak a megélésére, amit az életünk még tartogat számunkra. A jó dolgok és a rossz dolgok átélésére egyaránt. Mert mindennek szerepe van, mert mindenből fakad valami, valami olyan, amit a világ nem kaphat meg mástól, csak tőlünk. A boldogság soha nem egyenlő a kényelemmel, és a könnyű élettel, azt csak ez a beteg világ hiszi körülöttünk, amelyik rég belesüppedt a saját tehetetlenségébe, és cukrászdában kényezteti magát a nap 24 órájában, ahelyett, hogy elindulna valamerre, főleg maga felé, és megoldani problémákat, először is olyanokat, amelyeknek ő maga az okozója. Nem szeretném, ha megmaradnál a széles úton, azt szeretném, ha elszánnád magad a keskeny úton való menésre, amely a tű fokán át valóban a boldogság felé vezet. Gyere vissza, nagyon kérlek, hogy gyere vissza, ne dobjuk ki az ablakon ezt a 11 évet, és mindazt, amit tanultunk belőle. Gyere vissza, kérlek, és éljünk méltóan ahhoz az üzenethez, amely oly világosan megmutatkozott nekünk. Abban a szeretetben, amelyet egymás iránt gyakorolunk váljak férfivá, és Te válj nővé, mutassuk be mindenkinek, aki ránk néz, hogy van ilyen, létezik, nem fantazma, nem mese. Mutassuk be, hogy van igazi szerelem, amely megfogja az embert, és addig rázza, amíg meg nem adja magát neki. Ki az a hazug, aki az ellenkezőjét meri állítani? - kérdezi Bulgakov, és kérdezem én is, és kiáltom bele az éjszakába vele együtt, és pisszenni sem mer senki! Utánam, Édes Olvasóm, gyere hozzám, gyere bátran, nem fogod megbánni :-)!
