Édes Egyetlenem!
Tudom, hogy nagyon nehéz. Tudom, mert látom annyi emberen, aki Hozzád hasonlóan küszködik vele, és látom magamon is, mert ezen az ember soha nem lesz túl egészen. Olyan könnyű lenne valamelyik főáramlat vonalán élni, legalábbis elsőre általában úgy tűnik, aztán másodszorra, meg harmadszorra meg sokadszorra mégis mindig kiderül, hogy egyáltalán nem, sőt az inkább lehetetlen. Olyan egyszerű lenne kiválasztani egy aktuális szemléletet, egy divatot, és azt mondani, hogy én aszerint rendezkedek be, az lesz az én életfelfogásom, és mindig kiderül, hogy ennél nagyobb halál nincs, mert az ember sokkal többre van kitalálva, mint egy adott világnézet gyakorlására. Mert az ember dolga nem csak egy rész működtetése, hanem a rész meghaladása, tágítása, új horizontok nyitása egy teljesebb lét felé folyamatosan. És ez a feszültség mindnyájunkat nehéz választás elé állít. Azt gondolom, hogy érzed Te is ezt a dilemmát, és amikor látszólag velem jutsz nehezen zöld ágra, akkor tulajdonképpen magaddal háborúzol. Menj vagy maradj? Hódolj be valamelyik közfelfogásnak, vagy válaszd az életed teljességét? Mindnyájunk számára és állandóan ez az egyetlen igazi kérdés, és az erre adott válasz dönt el, ad meg sok egyéb választ is.
Gondolkodj ezen egy picit, kérlek, mert érdemes, sok dolognak tényleg ez a nyitja. Amire én hívlak Téged, az nem egy sablon lezongorázása, hanem a mi személyes egyediségünk kibontása. Egy olyan kaland, amelyben nem túl erősek a világ különböző áramlatai által támasztott szempontok, viszont nagyon fontos benne a mi személyes valóságunk megtalálása. Hogy a világgal mi van, azt nem tudom, erős érzésem, hogy nagy borulások vannak körülöttünk. Az eléggé értelmetlen, túlhajtott vagy inkább elszabadult "fejlődés", amely szédítő sebessége ellenére sem old meg semmit, sőt inkább újabb problémákat generál, számomra válságjelenség. Nem akarok erre sok szót vesztegetni, mert nem tartozik szorosan a mi történetünkhöz (egyébként írok róla eleget a többi blogomban), Neked csak azért mondom, hogy óvatosan kezeld a külvilág jelenségeit, és ne építs túl sokat valamire csak azért, mert sokan képviselik azt. A történelem során már számtalanszor megtörtént, hogy valami, amit tömegek éljeneztek, kis idő múlva óriási robajjal dőlt össze, és azt hiszem, hogy a jövőben is meg fog történni párszor. Van Neked saját, személyes valóságod, van egy kedves, mosolygós és sok tekintetben nagyon becsületesen kereső, tiszta válaszokra vágyó éned, inkább arra hallgass, inkább vele foglalkozz. Azzal a tiszta lénnyel, azzal a megsebzett belső lénnyel, akinek már annyi bánatot okoztál, de aki mégsem szűnt meg reménykedni, sőt élni akar. A Leonidasz naplója blogom (http://leonidasznaploja.blogspot.hu/) egyik állandó oldalán van egy kis részlet egy buddhista szerzetes könyvéből, pont erről a belső gyermekről ír nagyon szépen, talán nem válna károdra, ha elolvasnád.
Budapest felé vonatozom, még nem tudom, hogy mikor jövök vissza, de e bejegyzés végére este majd írok egy utóiratot, amelyből ki fog derülni a következő találkozásunk dátuma. Nagyon szeretnélek látni, nagyon hiányzol. Sokat küszködtem már Érted, hogy tisztább, megalapozottabb tudatossággal várjalak vissza. Nem akarok egy megkergült világ bábja lenni, és Téged is sokkal többre tartalak annál. Pont a nagy küzdelmed, és a rengeteg nehézség ellenére való kitartásod mondja nekem azt, hogy több van Benned annál, mint akivé szeretnéd lefokozni magad sokszor. Gyere el, Édes, kérlek, nagyon szeretném. Nem lenne belőle semmi dráma, minimum normálisabban tudnánk folytatni azt, amit most is csinálunk, nem egy blogon keresztül ország-világ színe előtt, hanem privátabb, intimebb módon. Gyere el Édes, legyen köztünk már ennyi! Vagy ne gyere el most, de akkor erősen dolgozz azért, hogy nem sokára azért el tudj jönni egy határozott döntéssel. Ahogy mondtam, az is egy út, hogy még egy ideig vásárolgatom a fehér rózsákat, kimegyek a Kossuth térre, aztán dolgom végezetlenül haza, hogy megírjam a másnapi blogbejegyzést, de ennél azért sokkal jobb lenne, ha minimum az arcodat megsimogathatnám. Ha Te magad akarod rendbe tenni, hát, tedd, akkor vállalom még egy kis ideig e furcsa, egyoldalú randevúzgatást, akkor egy szem vázám soha sem fog üresen állni, és aki eljön hozzám látogatóba, annak azt mondom majd, hogy Tőled kaptam a benne lévő rózsát. Ezt is lehet, de akkor ígérd meg, hogy nem a napocskát lopod csak! Jó?
1. ui: Holnap este fél hét körül érkezem majd Nyíregyházára (de még az is lehet, hogy csak fél nyolcra), vagyis egy kicsit későn a 8 órás randevúhoz. Főleg attól félek, hogy nem leszek képes fehér rózsát vásárolni, anélkül pedig elég égő lenne Eléd állni. Szóval legyen inkább hétfő, az sokkal biztosabb.
2. ui: Arra ne számíts, hogy a nagyon pszichológus levelek hossza sora akkor is folytatódna, ha nem jönnél el. Nem, nem lenne így! Nem lenne több lélektan, mert magam is torkig vagyok vele, vagyis gyere nyugodtan, emiatt ne maradj otthon! Ezeket le kellett írnom, de összességében azért nem akarok pszichológiai esettanulmányt kreálni a szerelmünkből. Sokkal több az annál....
