Édes Egyetlenem!
Na, most jött el az a pillanat, hogy nincs időm írni egy sort se. Hét után értem haza, de már negyed tizenegy van, eddig tanultam a keresztfiammal skype-on. Analízisből fog vizsgázni egy hét múlva, nagyon meg van ijedve, és ettől aztán a legegyszerűbb dolgokat sem érti. Nehéz, sokat beszéltem, elment a hangom, eléggé belefáradtam. Nem tudom, hogy el akartál-e jönni ma este, azt látom, hogy háromnegyed nyolc körül mentél csak a blogra, lehet, hogy nem volt komoly a szándékod, legalábbis nekem egy kicsit azt sejteti ez a késői látogatás, hogy nagyon nem törted össze magad ezért a randevúért, de lehet, hogy tévedek, én már nem vagyok képes kiismerni magam ezen a látogatási statisztikán meg a mögöttesein. Azt sem tudom, hogy milyen esélyeket vetít fel holnapra ez a mai látszólagos érdektelenség, viszont az biztos, hogy én ott leszek. Gyere el, kérlek, gyere Édesem, gyere Egyetlenem, nagyon szeretném! Nincs időm részletezni, hogy mennyire, de úgyis tudod. Gyere el, Egyetlen Napocskám, ne csináljuk ezt így tovább! Vagy ez kell Neked mindenképpen? Ettől lesz Neked jó valami? Az életed ettől fog jó felé billenni? Hogy nem jössz el ki tudja még meddig? Erre válaszolj, kérlek, de őszintén! Magadnak őszintén legalább, ha már nekem nem akarsz. Van ennek a távolmaradásnak valamilyen hozadéka Számodra? Épít Rajtad? Több leszel tőle? Fényesebb, ragyogóbb attól, hogy nem látjuk egymást? Mi a távlata, mi a kifutása ennek a mostani helyzetnek? Egyáltalán tudod, hogy mért nem jössz el, vagy csak félsz, félsz, félsz? Meg tudod fogalmazni magadban, hogy mért nem láthatlak? Fogalmazd meg, kérlek, mondd ki! Ha félelem, nézz szembe vele, függetlenítsd magad tőle, állj át a másik térfélre! Ha épülsz, szépülsz, készülsz csendben, ha segít Neked ez a nagyon visszafogott, elvonult állapot, akkor maradj, de csak akkor, és akkor se sokáig! Azt ne mondd, hogy elkapkodom, mert nagyon sok időt kaptál már, nagyon-nagyon sokat. Én most megyek aludni. Puszilom az arcodat, szeretlek!
