Édes Egyetlenem!
Gyönyörűen esik a hó megint, de most nem írtam verset róla, mert mindig nem lehet :-)! Nem dobban meg ilyenkor a szíved? Nem érzed, hogy milyen jó lenne együtt sétálni a hóesésben a munka után, beülni a Szifonba egy forralt borra, és közben arról beszélgetni, hogy a verebeknek nyilván nincs egy csepp eszük se, hisz ilyenkor is lent mászkálnak az utcán mit sem törődve a hó által való betemetés kockázatával? (Ha jól emlékszem, ezt már akkor szóba hoztuk, amikor még nem is nagyon voltunk szerelmesek. Hú de régen volt az, idejét se tudom már... -:)!
Úgy látom, kezdesz visszaszokni a blogolvasásra. Ez jó jel, de ezzel még nincs vége. Isten ments, hogy sürgesselek (egy olyan érzékeny, gyönge lányt, mint Te vagy, nem szabad sürgetni, azt már megtanultam), de hajszálfinom impulzusok még Neked sem árthatnak. Holnap úgy kelj fel, mintha egy hóvirág lennél, és egész nap tudatosan figyelj arra, hogy aki Rád néz, szépet lásson. Lehet, hogy nem könnyű gyakorlat, lehet, hogy bele is fogsz sülni egyszer-kétszer, de megéri azért. Az én küldetésem az, hogy a férfias elkötelezettség süssön rólam, a Te küldetésed pedig a lágy, nőies szépség bemutatása. Ha mind a ketten a magunkét végezzük, megerősödünk és megszépülünk, és nem lesz senki hozzánk hasonló. Eltelt egy csomó idő, ami fájdalmas, de lekopott rólunk egy csomó kosz, aminek viszont lehet örülni. Hol van a két ellentétes irányú tendencia optimuma? Mikor tudsz visszajönni hozzám? Hol jársz? A kertek alatt taposod a havat (nem a hót), vagy ki sem mozdultál még a barlangodból? Remélem az előbbi. Nyíregyháza nem olyan nagy város, és a kertek alól is hamar be lehet érni a Kossuth térre. Akkora hó azért nincs, és különben is melegszik az idő, a szerdai randi már pluszosnak ígérkezik, lehet, hogy nem is kell majd sokat bajlódni a rózsa csomagolásával. Szeretlek, gyere, gyere, gyere! Nem sürgetlek, ne félj, eszembe se jutna, csak hívlak, szólítalak szép szerelmesen. Puszilom az arcodat is...
