Édes Egyetlenem!
Segíts kérlek, hogy mit írjak most Neked :-)? Olyan gyönyörű rózsát vettem, hogy nincs párja (éppen ezért nem is vettem belőle csak egyet végül :-) gyönyörű fényes cipőben, tisztán, sima arcbőrrel, hófehér fogakkal, üde lehelettel vártalak a téren, miközben Te nem tudom hol nem tudom mit csináltál, de ott nem voltál, ahol lenned kellett volna, az biztos. Milyen tánc ez, milyen dráma, milyen feszültség, milyen mélységek felett égünk? Illetve mért nem égünk eléggé? Az írott szavaim kellenek, de a kimondottak még nem? A kép, a remény, hogy Gyuri valahol vár Rád, kell, de ő maga, fizikai valósága, személyes közelsége még nem? Maradnak a kitérések, maradnak a másfelé lépések, marad a Kossuth téri erőközéppont, ahonnan mindent gyönyörűen be lehet látni, de leginkább mégiscsak a Mosoly utca irányába szoktam tekingetni, onnan várlak legtöbbször, abból az irányból, hogy feltűnjél végre, és ne kelljen ismét dolgom végezetlenül hazabaktatnom az egyszemélyes randiról az egyszemélyes lakásomba egyszemélyes blogbejegyzést írni, mert mást még mindig, még mindig nem lehet...
Olvasd el a tegnapi és a tegnapelőtti blogbejegyzést párszor az elkövetkezendő napok során. A Jóisten megajándékozott ezzel a derékfájással, de jól jöttem ki belőle, mert így született két fontos blogbejegyzés, olyan kettő, amilyen egy se lett volna, ha ép maradtam volna, és elmentem volna Budapestre úgy, ahogy korábban terveztem. Ilyen mélyre nyúló, felszakítós írások nem születnek mindig, és nem is tudom, hogy érkezésük mikor várható megint. A derekam gyógyulóban, munka van, feladatok vannak csőstül, nem lesz idő állandóan elmélyedni, nem lesz idő állandóan felszakadni, de nem is kell, mert azt nem bírná ki egyikünk sem. Ezt is elég nehezen bírjuk, ez is éppen elég nagy megterhelés mindkettőnk számára, viszont úgy látszik, hogy szükség van rá mégis, mert anélkül nem tudnánk leküzdeni a hátralévő három lépés távolságot, hiszen nincsen több hátra, hiszen csak centiken szenvedünk annyit, mintha fényévek lennének. Szeretlek, Édes, és tudom, hogy karnyújtásnyi távolságra vagy tőlem, és pont azért nem is értem, hogy mért nem simogathatlak meg. Nincs messze a lakásod, nincs messze a Mosoly utca, az elmúlt hét évben soha sem voltál messze tőlem, gyere hát le a térre, ma például kifejezetten meleg volt megint, közeleg a tavasz, szinte kopogtat, gyere el, Édes, gyere el végre!
A következő, remélem, hogy az első olyan randi, amelyikre el is jössz, csütörtökön este esedékes, hely és időpont változatlan. Van szűk három napod, legalábbis ha holnap jó hamar elolvasod ezeket a sorokat. Három nap, három lépés távolság, szépen oszd be, minden napra egy, és akkor csütörtök estére pont oda fogsz eljutni, ahol én vagyok :-)! Ez most megint egy zseniálisan jó gondolat a részemről, remélem, hogy értékeled :-)! Vigyázz magadra és lépegessél! Vers is van hozzá, könnyű megtanulni, mert gyermeki egyszerűség sugárzik belőle: Egy, kettő, három, Te vagy az én párom :-)))! Puszi az arcocskádra!
