Édes Egyetlenem!
Csak azt tudnám, hogy már tegnap eldöntötted a mai időkapu elkerülését, vagy csak ma reggel változtattál az elhatározásodon valamilyen időközben felmerülő gondolat, esetleg félelem hatására. Ha az utóbbi, akkor mi vett rá arra, hogy ma ne időkapuzz? Ha viszont az előbbi, akkor mi a jelentése a pénteki belépésnek? Tudom, hogy a válaszok soha nem fognak kiderülni, de most azért egy kicsit birizgálnak ezek a kérdések. Akkor én most mit csináljak? Zökkenjek vissza a régi kerékvágásba, és próbáljak gyártani pár szellemes blogbejegyzést, vagy reménykedjek a csodában, hogy ami ma elakadt, az holnap új lendületet nyerhet. Kicsit fáradt vagyok, sokat futottam, és utána ittam egy korsó sört is, most pedig várom a lányokat a Margitszigeten, a rózsakertben, ahol nincs egy szál rózsa se...
A lényeg az, hogy most megint megdolgoztatsz. Tegnap már arra programoztam magam, hogy találkozni fogunk, most pedig a régi lemez forog ismét. Mit lehet ilyenkor írni? Hopp, megvan, illetve van egy ötletem, talán kisegít a bajból! Azt hiszem, még nem mondtam, hogy több mint 120 megírt, de még nem megjelent blogbejegyzés foglalja el a Kisbolygó várólistáját. Többségük már elég régóta ott dekkol, mert mindig volt helyettük fontosabb vagy aktuálisabb, főleg versek, de van köztük pár próza is. Néhány napja egyikbe-másikba beleolvastam, és találtam pár olyat, amely méltó a Veled való megosztásra. Ha még sokáig várakoztatsz, valószínű, hogy egyet-kettőt elcsepegtetek közülük, illetve e sort ma meg is kezdem. Nem tudom, hogy az alábbi írás vers-e vagy sem, szerintem igen, de meggyőzhető vagyok az ellenkezőjéről is :-)!
Háromszázezer
Háromszázezer forint soknak tűnik,
De az ember pár hónap alatt elkölti mégis
Háromszázezer rizsszem soknak tűnik,
Pedig még egy osztály sem lakna jól belőle
Háromszázezer csepp víz soknak tűnik,
Pedig még egy nagymosásra sem elegendő
Háromszázezer kilométer soknak tűnik,
De a fény egy másodperc alatt megteszi
Háromszázezer érintés soknak tűnik,
Ám ha valaki tényleg odaadóan szeret,
Élete során ennyiszer biztosan megérinti társát
Mondjuk mi ezzel a 12 év kihagyással komoly hátrányból indulunk, de azért nem reménytelen a helyzetünk. Remélem azt is, hogy nem sokára láthatlak. Nem csak pálcikák formájában, teljes életnagyságban is. Puszilom az arcodat! Szeretlek :-)!
Kis Herceged