Édes Egyetlenem!
Holnap vagyis, amikor e sorokat olvasod, lejár a 88 napos semi-csendjáték első 11 napja, ami azt jelenti, hogy utána már csak 77 nap marad belőle. Mivel most még reggel van, nem tudom, hogy lesz-e ma is pálcika vagy sem, de azt tudom, hogy eddig volt, vagyis azzal a lehetőséggel, hogy különösebb következmények nélkül távol lehet maradni tőlem, úgy tűnik, egyelőre nem akarsz élni. Nem tudom, hogy mit gondoljak erről... Jó a pálcika sor, de az még jobb lenne, ha eldőlne már valamerre ez a nagy bizonytalanság Benned. Nem kell Neked az, hogy ne olvass, ne érjenek impulzusok tőlem, külső hatásoktól mentesen, saját magad belső történései alapján dönts? Nincs szükséged a csendre, amelyet most olyan egyértelműen felajánlottam? Ha nincs, hát nincs, megértem azt is, elzavarni nem akarlak, de elgondolkodtatni igen. Mert részben azért vagyok, sőt részben azért szeretlek, hogy elgondolkodtassalak. Annyi érthetetlen történik, de egy férfinak dolga az, hogy ebben a térben, mely tele van különös eseményekkel, sőt nagy fájdalmakkal is, valahogy feltalálja magát. Hogy azok a különös, megmagyarázhatatlan események megválaszolandó kérdésekként mutatkozzanak be számára, és inspirációt jelentsenek neki a válaszok megtalálásához. Különös, hogy nem vagy itt, pedig itt lehetnél, de szeretném a távollétedet motivációnak felfogni, és nem csak magam, hanem mindkettőnk számára. Mert a tetteink, de a tetteink hiánya is üzen nekünk. Mért nem vagy itt, mért nem élünk együtt? Ezek a mi esetünkben, ennyi előzmény után, nagyon fontos kérdések, és meg kell találnunk a választ rájuk! Azért találtam ki ezt a 88 napos időszakot is, hogy ebben tudjunk lépni egyet. Ha nem kell elvonulnod, ne vonulj el, de ha szükséged van arra, hogy magadban gondolj át nagyon fontos szempontokat életed hátralévő részével kapcsolatban, akkor azt mondom, most jött el az idő a Kisbolygótól való elszakadásra. Lehet, hogy van is Benned ilyen vágy, hisz az utóbbi időben voltak lyukak, többször szóvá is tettem, illetve a lyukak érzékelése vezetett el oda, hogy lépjek a csendjáték lehetőség kitűzésével. Vagyis lehet, hogy most eleged van belőlem, lehet, hogy most az volna a jó, ha nem lennék jelen az életedben még annyira sem, amennyire a mindennapi bloglátogatások folytán vagyok. Nem tudom biztosan, mert keveset tudok Rólad, nagyon régóta nem találkoztunk, és nagyon fontos, meghatározó tapasztalatokat is szerezhettél az utóbbi évek során. Határozottan nem akarok kimondani semmit, főleg addig nem, amíg nem adsz nekem lehetőséget arra, hogy mást is megtudjak Rólad. Elküldeni expliciten nem foglak, de azt szeretném, ha a holtpontról kimozdulnál. És ha ehhez az kell, hogy ne olvass, akkor ne olvass!
Persze, el tudom képzelni az ellenkezőjét is, el tudom képzelni azt is, hogy nagyon fontos az olvasás, mert a írásaim jelentik Számodra az áttüzesedés lehetőségét. Az is lehet, hogy tűzébresztőek a szavaim, és akkor persze, szükség van rájuk. Ezért nem is hagytam abba az írást, ezért találtam ki, hogy Te döntsd el, hogy kell-e Neked az napi egy blogbejegyzés vagy sem. Vagyis a Te kezedben van a döntés, azt akartam, hogy így legyen. Viszont akár olvasol, akár nem, jó lenne, ha meg tudnád fogalmazni, hogy mért teszed azt, amit. Itt van 77 nap, bármi lehet belőle, de ne az legyen a vége, hogy tovább bujkálsz a Kisbolygó árnyékában, hogy nem mersz velem találkozni továbbra sem. Mert az nem vége semminek, és nem old meg semmit, csak konzerválja a tehetetlenséget, és főleg a Tiédet. Nincsenek nagy igazságok az életben, de az időnkkel majd el kell számolnunk, az biztos! Mit csináltunk a talentumainkkal? Forgattuk, hogy legyen belőlük valami, vagy csak a körmünket rágtuk, hogy jaj, jaj! Sok mindent Rajtad keresztül értettem meg, egy nagyon kedves, nagyon bájos, nagyon tiszta lány vagy, illetve lehetnél, ha valóban az akarnál lenni. Illetve az voltál, amíg... Jó, megértettem, hogy még nem voltál kész arra, amit akkor mutattál, de azóta sok víz lefolyt a különböző folyókon. Eddigi életed legszebb négy évét velem töltötted, ez tiszta sor, és nem látom, hogy az a négy év mért ne folytatódhatna. A törés bizonyára bele volt programozva a történetbe, és biztos kellett is, hisz sokat tanultunk belőle mind a ketten, de egy ideje már értelmetlen a távolságtartás, hisz lehetne szeretni megint nagyon. Egy érett döntés kell hozzá, bizonyos félelmek elengedése vagy egy mély átizzás, amelytől a szív legbensőbb kamrája is felmelegszik? Vagy mind a kettő?
Puszilom az arcodat, szeretlek :-)!
Kis Herceged
