Édes Egyetlenem!
Ülök a vonaton (Interszity - mindjárt indul Budapestre), és gyönyörködöm abban a pálcikában, amelyet tegnap este 22:40-kor helyeztél el az olvasottsági statisztikában - nagyon szép pálcika, egyenes, határozott, félreérthetetlen :-)! - gyönyörködés közben pedig szárítkozom, mert a reggeli felhőszakadásnak köszönhetően csontig áztam, míg kiértem az állomásra, pedig még esernyő is volt nálam, igaz fitty fenét sem ért. Ne haragudj rám nagyon, kérlek, tudom, hogy ez már régen is vitatéma volt köztünk, de továbbra is az a véleményem (és ebben a mai reggel is megerősített), hogy az esernyő az egyik leghiábavalóbb tárgy, amelyet az emberiség valaha is feltalált. Kis esőben ugyanis pont annyi a szerepe, mint egy baseball sapkának, miközben az utóbbival lényegesen kevesebb a macera, nagy esőben pedig, amikor az emberre n dimenzióból ömlik a víz, az esernyő egyetlen pozitívuma, hogy az ember az n lehetséges esőirányból egyet semlegesíteni tud, de az édeskevés, az optimista számítások szerint is csak 33%, a pesszimista verzió viszont még annál is kevesebb, hiszen a szélviharral párosult intenzív csapadéktevékenység közepette a lehetséges esőirányok szinte megsokszorozódnak. Egyébként két hét kánikula után kifejezetten kellemes csontig ázni, tehát a hangulatom nem romlott sokat ettől a kis kalandtól, sőt lehet, hogy egy kicsit még javult is.
Azért megyek Budapestre (délután már jövök is vissza), mert szeretném látni a szüleimet. Sokat változott az állapotuk mióta utoljára találkoztál velük, különösen édesapám öregedett meg, de ezt most nem részletezem, inkább majd szóban. Ha jól emlékszem, talán 2009-ben láttad először és utoljára, egy nagyon kedves közös munkatársunk temetéséről hazafelé jövet ugrottunk be a szüleimhez egy teára. Hú, de régen volt, hú, de sok idő telt el azóta! Akkor még blogot se írtam, azt meg pláne nem gondoltam, hogy éveken keresztül a blogolás lesz az egyetlen kapcsolattartás köztünk. Hát, igen, érik az embert meglepetések! Az élet attól szép, hogy kiszámíthatatlan, soha nem tudja az ember, hogy mit hoz a holnap. Például nem tudom megmondani, hogy holnap láthatlak-e vagy sem. Jó, ez így egy picit túlzás, mert ugye most ott tartunk, hogy két időkapus látogatás kell a találkánkhoz, az pedig összesen legalább három nap, de azért mondom mégis, hogy kiszámíthatatlan,mert gondolhatod máshogy is a kapcsolatfelvételt, küldhetsz emailt a magán email címemre (még midig nem fejtetted meg, hogy az abban szereplő számok milyen logika mentén lettek kiválasztva), az pedig kevesebb, mint egy perc alatt megérkezik a magán mobil telefonomra, vagy küldhetsz sms-t a munkahelyi számomra (ha a magánt nem tudod, bár ha elég figyelmes voltál, akkor az utóbbi is a rendelkezésedre áll már :-), illetve azon fel is hívhatsz, munkanapokon, munkaidőben be van kapcsolva.
Szóval a lehetőségeid - hála a globalizációnak - majdnem korlátlanok, nem úgy van már, mint régen, amikor lovas futárral, meg postagalambokkal küldözgettek levelet egymásnak a szerelmesek. A múlt hétvégén még a facebook-ra is bejelentkeztem, de csak egy viszonylag kis jelentőségű technikai okból, ott ne üzengess nekem, mert minden értesítést letiltottam.Szeretem a közösségi életet, de csak a valódi változatát, a virtuális ismerkedés nekem nem pálya, Neked is csak azért írok a hálóra, mert minden mástól eltiltottál, pedig még egy külön email címet is létrehoztam, hogy azon fogadd a leveleimet, de annak az adatait még nem volt alkalmam kommunikálnom Feléd. (A kis csomagban, amely karácsony óta megvan a meglepetés ajándékkal, és amelyet már huszonötször megsétáltattam a Kossuth térre lapul egy levél is, és a levélben pont az az email cím szerepel, hogy ne ezen a nyilvános portálon játszódjék minden, hanem a privát szféra intim tartományában, de úgy látszik, hogy ezzel a vágyammal egyelőre egyedül vagyok, Neked az tetszik, ha mindent világgá kukorékolok, hát legyen, kukurikú, szeretlek!)
Egy szó, mint száz, én még mindig elég közelinek érzem a pillanatot, amikor majd kimondjuk azt, amit játszi könnyedséggel kimondhattunk volna már hét éve is. De Neked akkor éppen más fogalmaid voltak a szerelemről, én pedig még nem voltam elég érett arra, hogy az eltévelyedésed mélységeit tisztán, plasztikusan és foghatóan Eléd tárjam. Ha én kevés is voltam erre, az élet megtette helyettem. Neked is végig kellett járnod egy poklot, és nekem is, szerencsére túléltük mind a ketten, és nem csak külön-külön, hanem együtt is, a pálcika sor világosan mutatja.
Mindig a folyosó mellé veszem a jegyet, most is ott pötyögök, az ablak oldali hely viszont üres. Úgy el tudnám képzelni, hogy mellettem ülsz, olvasol valami magazint, vagy csak nézel ki az ablakon, néha felém nyúlsz, megérintesz, megsimogatsz kedvesen, és én is Téged. Úgy el tudnám képzelni, hogy együtt utazunk, például Németországba, ahová azonnal meg kell vennem a repülőjegyet, ha az ára elkezd emelkedni. Úgy el tudnám képzelni, hogy vége ennek az agyrémnek, és örömmel szánod magad rám, ahogy én is örömmel szánom magamat mindenre, amit elvégezni dolgom. Úgy el tudnám képzelni Veled az élet teljességét, amelyhez egy kivételével minden feltétel adva van, egyedül a Te jelenléted hiányzik nagyon! Nem szomorkodom így sem, arra nincs időm, annál több dolgom van, de nagyon jó lenne, ha velem lennél megint. Nem hiszem, hogy nem tanultál meg egy csomó mindent abból, ami történt Veled. Sok minden ért Téged, sok minden megzavart Téged, sok minden nehezen állt össze Neked, és ugyanezt magamról is elmondhatom, de nem hagytam annyiban és Te sem, és most már csak egy ici-pici bátorság kell ahhoz, hogy a nyakamba borulj. Egy ici-pici bátorság kell ahhoz, hogy az életed megváltozzék, és legyen egy valódi párkapcsolatod, nem olyan, amelyet a világ, hanem olyan, amilyet a mi legbensőbb vágyunk vetít elénk. A Sztalkerben van egy gyönyörű monológ, egy asszony mondja el, aki a film elején hisztériás rohamot kap attól, hogy a férje elmegy egy nehéz dolgot elvégezni, viszont mire a nehéz dologban összetört férfi visszatér, egy kicsit már megérti, hogy hol és miért járt a társa, és akkor már nyoma sincs a hisztinek. Nincs látványos örömmámor, de van néhány nagyon nyugodt, nagyon emberi pillanat, gesztus, és vannak őszinte, tiszta mondatok, amelyben a nő létének legmélyebb titkai csillannak meg. Egyszer majd talán lejátszom Neked, sőt az egész filmet, bár nem lesz könnyű, mert Tarkovszkij filmjei nem könnyűek, egyikre se éreztem rá azonnal, többszöri nézésre viszont megszólalnak, sőt elképesztően gazdag tartalmakat közvetítenek.
Lassan befejezem, mindjárt Szolnok, ennem is kell valamit, ha jól emlékszem lapul egy kakaós csiga a zsákomban. A nap kisütött, teljesen megszáradtam, vasárnap van, gyönyörű vasárnap, nagyon hiányzol! Puszi az arcodra!
Kis Herceged
Ui hétfőn reggel: Jó, akkor most pihenünk, lehet, hogy még mindig nehéz Neked ez egy kicsit. Nem tudom, mért maradt ki a vasárnapi pálcika, de valami azt súgja, hogy az elmúlt napok meglehetősen tartalmas bejegyzései után pici nyugalomra van szükséged. Megértem, ha így van, nincs belőle semmi baj. Szeretlek, csinálom a dolgom, amíg nem látom visszatérni a pálcikáidat, nem írok, ám nagy szeretettel gondolok Rád. Csak hogy ne értsük félre egymást: három pálcikás nap után írok megint, de Te csak a negyedik után fogsz látni újból, a +1 nap azért kell, hogy amit a három pálcika után "papírra" vetek, meg is jelenjen a rákövetkező nap jól ismert hajnali 4:00-ás időpontjában. Újra csak azt mondom, gyere, várlak, és ne félj! Tudom, mi csinálok, és tudom azt is, hogy miért. Jó kezekben vagy! Don't worry, be happy!
