Édes Egyetlenem!
Igazából csak holnap írhatnék, de már ma is volt pálcika, és nagyon megy az idő, tehát egy napot elcsalok a szabályból. Ha holnap és holnapután belépsz az időkapuba, pénteken már találkozhatunk is. Ha csak holnapután és azután lépsz be, akkor pedig a szombat lehet a nagy nap. Szeretlek. A thaioknak van egy nagyon kedves szokásuk, kívánság ballonokat szoktak felengedni az égbe. A kívánság ballon egy megfordított papír zsák, amelyet, illetve amelyben a levegőt egy faggyú égő melegíti, és emiatt tud repülni legalábbis addig amíg a láng tart. Aki felbocsájtja, annak először rá kell írnia a kívánságát, és a szertartásnak természetes része a bizakodás, amellyel az illető a kívánság teljesülésében hisz. Engem Dorka és a német barátja születésnapom alkalmából egy kívánság ballonnal ajándékozott meg, amelyet bizonyára udvariatlanság lett volna nem ott, a szemük előtt felengedni. Nem volt sok időm gondolkodni, de ha lett volna, akkor is a Te nevedet írtam volna rá. Az eseményről készült fénykép és videó is, remélem, egyszer majd együtt fogjuk megnézni. Szépen felszállt, aztán elsodorta a szél a Rajna felé. Soha senki nem fogja megmondani, hogy német vagy francia földet ért-e, vagy esetleg a kettő közötti vízben landolt...
Egyébként nem tudom, hogy feltűnt-e, időközben lejárt a 88 napos csendjáték ideje, viszont egyelőre nem akarok változtatni a szabályokon, mert bízom abban, hogy nem sokára, illetve nagyon hamar láthatlak. Gyere, Édes, ne várakozzunk tovább, mert a várakozás már minden értelmét elvesztette. Nem sokára letelik a szabadságom, nem kísértél el Németországba, talán csak azért nem, mert féltél, hogy zavarni fogod a fiatalokat (nem zavartad volna őket), nem tudom, hogy tényleg ez volt-e a távolmaradásod oka, de most már az sem szempont. Valószínű, hogy szerda este hazamegyek Nyíregyházára, de ha nem, akkor is követni fogom a pálcikák megjelenésének ritmusát. Vigyázz magadra nagyon, rám is vigyázol azzal! Puszilom az arcodat!
Kis Herceged
