Édes Egyetlenem!
Ma is elég ügyes voltam (eddig), először is kialudtam magam, kb. kilenckor keltem fel, aztán megreggeliztem, beszélgettem Dominikával, írtam egy verset (ezúttal nem Neked), majd futottam 20 km-t a Margitszigeten. Most már a vonaton ülök, utazom vissza Nyíregyházára elsősorban azért, hogy Veled találkozhassak. Persze a munkavégzés is egy szempont, de az egyre kevésbé számít, hisz játszi könnyedséggel dolgozhatnék Budapesten, illetve Vácon is. A szüleim, a gyermekeim helyzete is inkább a budapesti lakcímet indokolná, de a Veled való történet mégis azt mondatja velem, hogy Nyíregyháza, és egyelőre még tudom is tartani magam itt, legnagyobb részben mégis csak Érted, illetve a kapcsolatunk kibontakozásáért (épanouissement, ahogy a franciska mondja). Mert az igaz, hogy eddig nem túl gyakran találkoztunk, tehát praktikusan annyira nem lett volna érdekes, hogy melyik városban lakom, de egyrészt ez eddig volt így, és nem ugyanezt tervezzük már a közeli jövőre sem (ugye?), másrészt nekem egész más az, hogy Tőled egy vagy kétszázötven kilométerre hajtom a fejem nyugovóra, vagy ébredek reggel. Bármennyire is furcsa, én itt érezlek, érzem a közelségedet, de ha elköltöznék Budapestre, már nem érezném ugyanúgy. Ameddig összetartozunk (márpedig egyelőre összetartozunk!) nekem fontos ez az érzés akkor is, ha praktikusan nem sokat profitálok abból, hogy csak három utcányira laksz tőlem. Nem baj, hogy ha tudsz ezekről a dolgokról is, elkínlódtunk valahogy eddig, ha még egy kicsit kell, akkor kínlódunk tovább (ne sokáig, plíz!), de azokat a körülményeket se hagyd ki a gondolkodásodból, amelyeket az élethelyzetek ennyi idő után természetes módon is kitermelnek magukból. Az életünk nem egy elszigetelt közegben zajlik, és főleg nem az öröklétben, ahol már nem lesz kérdés az, hogy mire jut idő és mire nem. Az életünk a múló időben és különböző megszorító körülmények hálójában zajlik. Ezeket a körülményeket azért hívjuk megszorítóaknak, mert nem tudjuk teljes mértékben függetleníteni magunkat tőlük. Nem tudom függetleníteni magam azoktól a körülményektől, amelyek most egy kétlaki élet felé visznek legalább egy budapesti utazással szinte minden héten, de lehet, hogy később még többet fognak kívánni. Olyan jó lenne, ha találkozhatnánk, ha szerethetnénk egymást, és akkor el tudnánk kezdeni együtt gondolkodni hátralévő éveink praktikus hogyanjairól is, mert akkor például megtudnám, hogy Téged mi szorít, Neked milyen körülményeid vannak, és akkor azokat az enyéimmel együtt lehetne figyelembe venni. Tudom, hogy nem ezek a legfontosabb kérdések a kapcsolatunkban, hiszen a praktikus körülmények jó részét nem is lehet előre látni, azon kívül a praktikus körülmények általában nem döntenek el semmit. Viszont ha együtt lennénk, és lenne egy jó rálátásunk a praktikus körülményeinkre is, akkor tudnánk tudnánk ésszerűeket lépni, miközben most erre képtelenek vagyunk, hisz nincs mivel és nincs mit tervezni...
Nem akarom túllihegni ezt a témát, ha majd nem lesz más választásom, úgy is el fogok költözni Budapestre, aztán ha még akkor sem leszel velem, majd egy budapesti albérletben fogom nézegetni a nyíregyházi pálcikáidat. Van ebben a love sztoriban már pár abszurditás, mért ne lehetne rátenni még egy lapáttal? Persze, rá lehet tenni, de nincs értelme! Leírtam szombatra virradóan, hogy megszűnt a várakozás kiváltó oka. Érett, kereső, szellemi férfiként szeretnék élni, amíg csak lehet, nem utolsó sorban egy hölgy társaságában, hiszen az hozzá tartozik az egészhez. Kényelmes, tévénézős, hintaszékes, kávékavargatós, gyógyszerbeszedős elmúlásra még nem érzem magam elég öregnek. Hintaszék jöhet, de nem fogok sok időt tölteni benne, a kávéról most az a véleményem, hogy napi egy a max, és ezzel elég jól megvagyok, tévém nyolc éve nincs, bár az olimpia ideje alatt egy picit azért hiányzott, viszont ha lenne, akkor is csak nagyon kevés időt töltenék el előtte, mert a tévénézésnél van egy csomó sokkal jobb, sokkal izgalmasabb és sokkal termőbb időtöltés is, például bármilyen szabadban töltött tevékenység, kirándulás, futás, bobozás, tűzön járás, kajakozás a Dunán, ahogy most nyáron a gyermekeimmel tettem meg az utóbbit, ugyanúgy Téged is ki tudnálak vinni a vízre, és ugyanúgy, Te is tudnál gyönyörködni a Visegrádi szoros lélegzetelállító látványában a Duna közepéről. A szenvedős, félős, bezárkózós, remegős párkapcsolatnál pedig létezik egy sokkal jobb megoldás, a valódi férfiasság és nőiesség keresése/vállalása, egymás folyamatos inspirálása növekedésre a nemi polaritásból fakadó feszültség folyamatos fenntartásával, egymás megvalósulásának nagy szeretettel és nagy elszánással történő segítése. Ezt szeretném Veled, mert hiszem, hogy a nyolc év pont arra készített fel minket, hogy a kapcsolatunkban példamutatóak legyünk együtt, egymásért, és a környezetünkben uralkodó zavarnál tisztábban, egyértelműbben, érthetőbben mutassuk fel azt a nagy kalandot, amellyé egy férfi és egy nő közös élete válhat. Elég nagy itt a zaj, zsúfolt a vonat vasárnap este, azt hiszem, abba hagyom az írást lassan, Te viszont gyere vissza hozzám gyorsan! Szeretlek pont úgy, ahogy az nagyon helyénvaló, az életemben pont ott vagy, ahol lenned kell, léphetsz most már nagyot nyugodtan Te is. Puszilom az arcodat, hajrá!
Kis Herceged
