Minden nap, amelyet egymás nélkül töltünk,
Összetartozásunkat csak fokozza,
Pedig már most is mindennél erősebb
Hiába lapátolunk magunkra jó sok hazugságot
Hintőpor gyanánt, azért a szívünkben még lüktet,
Sőt lüktetni fog mindvégig az ős seb
Lüktet hiszen gyógyulni, egyesülni eredendő vágyunk,
S vágyunk véget vetni e képtelen
Siralomvölgyi vándorlásnak
Tényleg nincs más dolgunk,
Mint az önféltő ál-biztonság teremtés?
Fejünk felett csak úgy játékból csattognak a vásznak?
Nem játék ez, a hajót szél repíti,
És repítene minket is, ha nem lennél ezernyi
Félrecsúszott álmok foglya
Tegyél fel kérdéseket! Ki kedves és ki kedvetlen?
Mi van kívül és mi van belül? Mennyit ér Neked a büszkeséged?
Megválaszolni az élet fogja
A tévédet áramtalanítanám, a vetített világból visszavárnálak
Egy igazibb, egy tartalmibb valóságba,
Ahol nem kattan ránk a zárunk
Ott ahol felnőttél nem volt minden tökéletes,
Az nem referencia (egyébként senkinek sem az), a referencia Te vagy és én,
Vagyis mi ketten... Nekünk magunkat egymásban kell megtalálnunk
Édes Egyetlenem!
Nem tudom, hogy van nagyobb esélyed arra, hogy ne írjak Neked verset, ha elmaradsz olykor, vagy ha mindvégig hűségesen látogatod a blogot. Talán az utóbbi, de szavatolni azt sem tudom. Vagyis ha el akarod kerülni a soraim megjelenését inkább látogass, mint nem, egyelőre ennyit tudok mondani erről. Az egyéb dolgok tekintetében pedig azt emelném ki, hogy - mint jól tudod - március utolsó hétvégéje egy nem akármilyen eseményé, melyen emberi számítás szerint részt fogok venni, és nagyon számítok Rád is. Egy olyan dologról van szó, amely egyedül se rossz, de kettesben sokkal jobb, illetve ha megfelelően ráhangolódnál, akkor biztos, hogy számodra is egy nagyszerű, sőt örök élmény lenne. Viszont ahhoz, hogy ez a közös élmény bekövetkezzék, most már tényleg kéne találkoznunk, mert különben kifutunk az időből. Vagyis újult erővel fogom figyelgetni az időkaput, melyet, kérlek, hogy újult erővel és főleg bizakodó, bátor női szívvel látogass meg mihamarább és összesen háromszor három egymást követő napon.
Kitaláltam egy nagyon szép képsorozatot, de nem kezdek bele, mert félek, hogy akkor a végéig csak gyönyörködnél, és nem éreznéd magad motiválva a találkozásra. Vagyis nem tudom, hogy milyen képek lesznek, de valamit biztosan fogok találni minden napra. Viszont inkább azt mondom, hogy most már ne sokat nézelődj, hanem inkább gyere, megjártam érted én a lélek útját, az óperenciás tengert, meg egy csomó egyéb egész különleges helyet, nincs a világnak egyetlen olyan népmeséje se, amely szerint további vacilláta indokolt lenne a részedről. Szeretlek, puszi az arcocskádra!
Kis Herceged
