Édes Egyetlenem!
Vetettem Rád egy pillantást a buszmegállóban (éppen írogattál valamit, ha jól láttam), és azt hiszem, hogy Te is vetettél rám egy pillantást kicsivel utána, vagy a buszon hátulról (miközben a jegyet vettem), vagy amikor már leszálltunk. Még mindig nagyon aranyos, nagyon kedves nő vagy, látom Rajtad ugyanazt az esélyt, amelyiket sok-sok éve, sőt még jobban, mint akkor, mert a belső érzékeim - jól csak a szívével lát az ember, ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan - azóta finomodtak, és azt hiszem, most már hogy tényleg csak arra van szükség, hogy Te is meglásd magadon azt, amit én látok Rajtad, vagyis a Te látásod is finomodjék kicsit, a bátorságod pedig növekedjék sokat, hogy merj hinni a szemednek :-)! Szurkolok, hogy így legyen, szeretlek nagyon! Puszi az arcodra!
Kis Herceged
