Édes Kis Hercegnőm!
Többször írtam már Neked, hogy rövid időn belül meg kell hoznom olyan döntéseket, amelyeket nagyon nem szívesen hoznék meg úgy, hogy életem egyik leglényegesebb területén, vagyis Veled kapcsolatosan bizonyos értelemben csak tapogatózom. Volt egy viszonylag stabil kilenc év, nagyobb fájdalom nélkül meg tudtam tenni, hogy itt lakjak a III. emelet 15-ben, származott belőle pár praktikus hátrány, de végül is kezelhető maradt. Most több elég határozott jel utal arra, hogy ennek a nyugodt időszaknak vége, több jel utal arra, hogy nem tologathatom tovább a változtatást. Ezen a felületen nem mennék bele a részletekbe, elég az, hogy bizonyos állóvizek felkavarodtak, meg az, hogy lassan figyelembe kell vennem eddig kicsit elhanyagolt szempontokat is. Van egy elég bonyolult, sok ismeretlenes egyetlen rendszer, ami nem baj, mert az ilyen helyzetek az élet részei, de tudd, hogy ebben az egyenletrendszerben a legnagyobb ismeretlent momentán Te jelenteted, illetve a mi kapcsolatunknak az a furcsasága, hogy egyszerre van is meg nincs is, és most - face to face a jelen tényállással - leginkább ez a körülmény zavar. A végső döntések még egy-két hétig halaszthatóak talán, de az azokat előkészítő adatgyűjtés, kommunikáció és főleg a gondolkodás már beindult, mert azokat be kellett indítani. Amíg vagy, addig vagy, ez nem kérdés, de tudnod kell, hogy most olyan dolgokat menedzselek jobb híján teljesen egyedül, amely dolgok nagyon Rád is tartoznának, és amely menedzselésekben nagyon az lenne a normális, hogy együtt mozdulnánk el bizonyos irányokban. Sajnos, még azt sem mondom, hogy ezen a területen csak az egymással való szóba állás hiányzik, mert nem, ennyire nem egyszerű, ezen a területen az hiányzik, hogy az az egymás iránti elköteleződésünk, amely kilenc éve a levegőben lóg, végre valósággá váljék. Egyszerűen nem látok más kiutat, mint hogy végre felfogjuk mind a ketten, hogy egymásért vagyunk, és kimondjuk egész világosan magunknak és egymásnak is, hogy ez talán kérdés volt eddig, de most már nem kérdés és ezután se lesz kérdés soha. Fel lehet tartani ezt a kapcsolatot ilyen semmilyen módon, igen ez is egy szcenárió, abban igazad van, de ha úgy maradunk, mint ahogy most vagyunk, akkor a kapcsolatunk és azzal együtt mind kettőnk életének abnormalitása egy jó nagy szintet lép, pedig már eddig is elég magas fokú volt. Ez most kicsit más oldalról közelíti meg ugyanazt a kérdést, amelyikről az egész blog szól, de biztos lehetsz abban, hogy ugyanazt a kérdést közelíti meg. Szeretném, ha végre történne valami velünk, és most úgy tűnik, hogy bizonyos külső körülmények is szeretnék, illetve bizonyos külső körülmények alakulása is ráerősít arra, ami nagyon érik már régóta egyébként is. Szóval szeretnék Veled találkozni, hogy utána legalább azok a kérdések ne legyenek kérdések, amelyek eddig se voltak azok, csak mi csináltunk belőlük kérdéseket mesterségesen, mert gyávák voltunk a kijelentő módban való beszédhez. Mert a képzelt kérdéseken kívül, amelyek kérdés voltát csak azért vetítjük magunknak, mert azzal ideig-óráig egy csomó valódi kérdés - amelyekkel tényleg foglalkozni kéne - elkerülhető, de amelyekkel foglalkozni csak úgy lehet, hogy előtte a nem tényleges kérdések megválaszolásának hosszú és teljesen terméketlen életszakaszát egyszer s mindenkorra lezárjuk. Reggeledik, mennem kell, soha többé nem fogok írni erről, de most az egyszer még szerettem volna. Szeretlek, szeress Te is! Magadat meg engem, és ne tegyél keresztbe egyikünknek se! Ügyes voltál, hogy nem jöttél kilenc éven át, a távolléteddel megtanítottál egy csomó mindenre, de most már nincs szükség rá, mert minden tudás, amelynek így a birtokába juthattam, valóban el is ért. Most már abból szeretnék tanulni, hogy velem vagy, hiszen abból is lehet épp eleget! Dobd ki a ballasztokat, takarítsd el az útakadályokat, van rá három perced, óra indul, puszi a gyönyörű arcocskádra!
Kis Herceged
