Édes Kis Hercegnőm!
Nézd csak, milyen szépen sorakoznak a pálcikáid, ez a múlt heti kivágat! Kilenc éve figyelgetem e diagram alakulását, mert azt, hogy Benned gyönyörködjek, kilenc éve nem engeded meg nekem, és ha nem csal a szimatom, akkor másnak se nagyon. Kilenc éve fojtod magadba a fényedet, vonod meg tőlem, illetve mindenkitől, az odaadás örömét pedig magadtól. Mi jó van ebben?
Egyébként származott jó a távolmaradásodból, de ezt már annyiszor leírtam, hogy kezdek ráunni. Nyilván nem lehetnék az, akivé a távollétedben, illetve Érted küzdve váltam, tiszta sor, viszont az is, hogy most már váltani kell. Sok mindent kihozott belőlem ez a helyzet, felrázott, rákényszerített arra, hogy számot vessek egy csomó viselt dolgommal, lökött nagyot rajtam, egy csomó mindenre érzékenyített, egy csomó más mindent pedig keretbe foglalt, kiegyensúlyozott, arányossá tett bennem. Boldog vagyok, hogy végigdolgozhattam ha nem is a kilenc, de legalább a hét utolsó évet, de hét év nagy idő, az ember sejtállománya is teljesen kicserélődik ennyi idő alatt, egyikünk sem az már, akik az időszak elején voltunk, és így aztán okafogyottá válik az, amiben eddig volt ráció. Nem gondolom, hogy a következő hét éves ciklust is egymás nélkül kéne eltöltenünk, nem gondolom, hogy az bármelyikünknek is jó, illetve építő jellegű lehetne. Az igaz, hogy az ember mindenből tanulhat, de nem mindegy, hogy mennyit, most már egész biztos vagyok abban, hogy az együttélésünk sokkal nagyobb iskola lenne, mint az, hogy soha sem látjuk egymást, illetve csak véletlenül a buszon vagy a kocsmában...
Nem látom, hogy mire vársz, amit lehetett azt leírtam Neked, igen, nagyon sokat írtam, biztosan van legalább még egyszer százezer szó ebben a blogban, de inkább kétszer vagy háromszor annyi, hiszen már jóval kétezer felett jár a blogbejegyzések száma, soronként számolhatunk 10-15 szóval, vagyis ha csak 10 sor van egy átlagos blogbejegyzésben, már akkor is legalább két-háromszázezer a szumma szószám, és szerintem annál azért terjedelmesebbek cikkeim nagy átlagban. De nem csak írtam, szépen összeraktam a gondolataimat, az érzéseimet, tudatosítottam magamban egy csomó korábban csak halványan derengő szempontot, és most már felelősséggel tudom mondani, hogy szeretlek, és vigyázni fogok Rád nagyon. Tudod, hogy melyik Radnóti verssor jár az eszemben, amelynek kimondására akkor talán még nem voltam méltó, de azóta egy kicsit fejlődtem, és nem teljesen a levegőbe beszélek, amikor azt mondom, hogy megjártam Érted én a lélek hosszát. Nem mondom, hogy célba értem, mert cél nincs, hisz az út és a cél egynek mondható a tao szerint, és az evangélium se állít mást. Azt se mondom, hogy olyan mögöttessel tudom kimondani ezt a verssort, amilyen mögöttessel Radnóti tette, hiszen az igaz, hogy Lentiben voltam katona, de az nem, hogy Lenti a bori láger borzalmait közelítette volna. Viszont az elmúlt sok év alatt valamennyit már én is odatettem a tűzre, nem cseng már olyan üresen, mint sok éve, van valamennyi tartalma, bele lehet vésetni a gyűrünk belső oldalába. Ami meg hiányzik még, azt majd kiegészítjük szépen életünk hátralévő napjai során.
Nagy az ember, nagy gazdagság, és nagy lehetőség, néha beleremegek, amikor látom, hogy milyen történetek tudnak lejátszódni vele. Mi is nagy lehetőségeket hordozunk magunkban, olyan nagyot, mint kevesen, pont azért, mert már rettenetesen sokat szenvedtünk egymásért. Én Érted, Te értem. Így volt, nem baj, csak most már legyen vége! Megjártam Érted én a lélek hosszát oda-vissza, és keresztbe kasba is átfésültem. Bejártam egy csomó fehér területet, ahová korábban nem vetődtem el, de most már nem teljesen ismeretlenek. Biztosan van még fehér folt, hiszen amíg élünk, addig van, de nyugodtan várlak, mert tudom, hogy jó lesz Veled, és Neked is jó lesz velem. Tudom, hogy meg fogunk tudni bocsájtani egymásnak, és tudom, hogy képesek leszünk nagy szeretettel lenni egymás iránt. Nyilván nem lesz minden olajozott karika csapás, de nem is kell mindennek hibátlanul működnie az első perctől az utolsóig. Az élet nem hibátlan, mi sem vagyunk azok, sőt nem is leszünk, viszont attól még történhetnek elképesztően csodálatos események velünk, és lehet elképesztően jó az, hogy nem külön-külön gubbasztunk egy-egy III. emelet 15-ös számú ajtó mögött, hanem együtt élünk valahol, és együtt valósítjuk meg azt, amire a kezdet kezdetétől fogva ki lettünk nézve. Lovagias viselkedéssel, nemes szívvel, figyelmes szándékkal várlak, és örülök, hogy ezt tehetem. Örülök, hogy megtanulhattam az összeszedett, nyugodt, elfogadó, de egyben meghaladó törekvések dinamikáját, örülök, hogy az életemben vannak pólusok, mert a pólusok közti feszültségek gondoskodnak arról, hogy ne üljek, ne eresszek le, hanem menjek tovább, és keressek és értsek egyre többet, amíg egy pici levegő áramlik ki és be a számon, és amíg Te vigyázó szemeddel óvod, őrzöd minden mozdulatomat, pont úgy, ahogy azt egy (kis) hercegnő teszi a (kis) hercegével.
Hát ennyi, várlak, gyere, állíts időkapus pálcikákat (három egymás követő nap bármelyik időkapuban, és már írom is ki a következi randit az üzenő falra), küldj sms-t, email-t, írj kommentet ide, teljesen mindegy, hogy melyik eszközt választod, csak szánd el magad az egyik használatára, nem tudom melyikre, arra, amelyik Neked a legegyszerűbb. Fel is csengethetsz hozzám, vagy elhívhatsz magadhoz, főzhetsz vacsorát, vagy kérheted, hogy én vigyek, ha szereted a puliszkát, akkor szívesen főzök én is (más főételt nem tudok, illetve tudok még tejberizst, de az emlékeim szerint azt nem szereted, illetve ki tudja, hisz kilenc év alatt az ízlésed is megváltozhatott, lehet, hogy időközben Nyíregyháza legnagyobb tejberizs falójává váltál), vagy elmehetünk egy vendéglőbe, annyi verzió van, mit égen a csillag meg még kettő, csak most már éljél a sok lehetőség közül az egyikkel. Megint írtam vagy 15 ezer karaktert, vagyis kb 2-3 ezer szót biztosan, ha nem hiszed, számold meg, én már fáradt vagyok a pontos adat előállításához, utaztam Budapestre meg vissza, közben pötyögtem egy csomót a sötét vonaton, most már menni kell enni, mert nem csak igével él az ember, hanem gyomor által emészthető táplálékkal is, utána meg aludni, puszi a gyönyörű arcocskádra, szeretlek nagyon, gyere, gyere, gyere!
Kis Herceged
