Édes Kis Hercegnőm!
Azt mondtam, hogy nem ujjongok fel, és nem is ájulok el egy időkapus pálcikától, hiszen egyet már láttunk sokszor, de azért nem hagyom szó nélkül, hiszen aki a kicsit nem becsüli, nem érdemli a nagyot se. Neked ez is egy lépés, tudom. Hogy mekkora, azt nézhetjük így meg úgy is, de az biztos, hogy a semminél azért több a jelentősége. Az más kérdés, hogy nem lennék felhőtlenül boldog, ha megint úgy járnánk, ahogy például hétfőn jártunk, amikor a vasárnapi jó pálcika után ismét csak egy szomorúságos, időn kívüli jelentkezett, és azzal együtt a kibontakozásunk esélye is további halasztást szenvedett. Vagyis bátor vagy, ügyes vagy, de a bátorságod és az ügyességed akkor fog sokat érni, ha kitartasz benne először még két napig, utána pedig egy egész életen át. Mint ahogyan az én bátorságom és az én ügyességem is akkor értékes ha kitartó, vagyis nem kérek Tőled olyat amit én magam ne akarnék megtenni ugyanúgy.
Ma is nagyon jót kirándultunk, ezúttal a Zemplénben, és simán eljöhettél volna velünk, lett volna egy csodálatos napod, tele rengeteg érdekes élménnyel, nem tudom, mivel foglalkoztál helyette, de el tudom képzelni, hogy megint rosszul jártál. Például kávéztunk Sárospatakon, felmentünk a Megyeri tengerszemhez, libegőztünk, boboztunk (fékezés nélkül természetesen), majd nagyon finomat ebédeltünk a Smaragd völgyi erdei étteremben. Annyira hiányoztál, hogy azt el sem tudom mondani, pont volt még egy hely az autóban, pont négyszemélyes volt a kávézói fakk, pont lett volna párod a libegőn és pont jól jött volna ki az ebédlő asztal kihasználtsága is. Mind a négy esetben arra gondoltam, hogy valakinek még nagyon itt kéne lennie. Én már csak ilyen vagyok, látok egy háromnegyed részben tele autót, amelyet ráadásul én vezetek, és rögtön az ugrik be, hogy Te jó ég, Napocska még mindig nincs sehol! Illetve valahol van, de még mindig nem itt, mert még mindig nem mer a szemem elé kerülni. Szóval ezen változtassunk, úgy értem, a helyzeten, mert rajtam nem lehet. Ha én látni fogok egy üres ülőhelyet magam mellett bármikor úgy, hogy közben Te nem vagy velem, akkor arról úgyis Te fogsz az eszembe jutni, nincs az a érdekesség, amely Rólad el tudná terelni a figyelmem. Akárhogy csűröm.csavarom, az a vége, hogy kérem az időkapus pálcikákat még, a holnapit, és a holnaputánit is, és utána keresni fogok egy szabad estét, amilyen gyorsan csak lehet, hogy találkozhassunk. Nekirugaszkodtál, most már ne állj meg! Tudom, hogy Te vagy a pálcikák állítója, szinte minden rezdülésedet értem, ne trükközz tovább, kérlek! Szeretlek, és Te is szeretsz engem, teljesen felesleges abban reménykedned, hátha mégse, mert de, ha nem szeretnél már rég eltűntek volna a pálcikák, szeretsz nagyon, én ebben olyan biztos vagyok, hogy mérget tudnék venni rá. Ha pedig szeretsz, akkor meg nyugodtan szeressél, tellement simple, mondaná Victor Hugo, ha valaki megkérdezné őt erről. Márpedig amit egy francia megmond, az meg van mondva!
Lassan befejezem, mert be kell zuhannom a hálózsákomba, annyira elfáradtam a friss levegőn. Holnap nézem majd a statisztikát, de leginkább az időkapukat. Gyere, gyere, mindkettőnknek az lenne igazán jó. Szeretlek, ölellek, gondolok Rád sokat, puszi!
Kis Herceged
