Ez a blog, melyre az első bejegyzést 2011. február 6-dikán tettem fel, a mai nappal véget is ér meg nem is, pont úgy, ahogy a mesében a székely ember lánya vitt is ajándékot Mátyás királynak, meg nem is. Véget ér, mert lezárult egy fejezet, és e lezárulás következményeként nincs értelme annak, hogy újabb olvasnivalók jelenjenek meg itt, de a történet maga szemrebbenés nélkül folytatódik egy másik helyen, az áprilisban indult új blog, a Leonidasz jegyzetei tovább szövi azt a szálat, amelynek a vonala mentén a Kisbolygó bejegyzései megfogantak, illetve ott van a futóblogom is, a Leonidasz futása. Mert megfogantak, hisz annak ellenére, hogy a Kisbolygóra már régóta nagyon kevés érdemi tartalom kerül fel, állandóan van látogatóm, néha napi 10-20-30 is, vagyis én úgy gondolom, hogy ez a blog egyáltalán nem nevezhető kudarcosnak, sőt... Tehát, aki úgy gondolja, hogy a Kisbolygó utóéletére is kíváncsi annak nagy szeretettel ajánlom figyelmébe az alábbi két linket:
http://leonidaszjegyzetei.blog.hu/
http://leonidasz.blogspot.com/
Akit pedig a történetem többi része nem érdekel (van olyan is), annak itt és most megköszönöm, hogy velem volt, olvasott, és azt kérem tőle, hogy vigyázzon magára nagyon. Mert a felületes szemlélő talán azt hiheti, hogy ezen a Kisbolygón nincsen túl nagy baj, de aki egy kicsit mélyebbre is néz, az már biztosan nem így fogja gondolni... És erre biztos, hogy nem az a megoldás, hogy akkor ne nézzünk mélyebbre. Illetve az lehet, hogy rövid távon megoldásfélének tűnik, de hosszabb távon inkább egy öngyilkossággal ér fel.
