Mennek el az évek
Mennek el az évek, amelyeket rég együtt tölthetnénk
Egymásért viselt gyönyörű, puha, kedves figyelemben,
És egyre érthetetlenebb, hogy mért kell nekünk
Este külön feküdni le, és külön kelni reggel,
Amikor szerethetnénk egymást szépen,
Testben és lélekben egészen
Egymáshoz bújva
Öregszünk, fáradunk, múlik el minden, és egyre abszurdabb,
Hogy egymástól csak két buszmegállóra lakunk, de mégsem jössz el soha,
Pedig annyira szép és természetes lenne szeretni, amennyire szép és természetes
A virág nyílása... Hol az a Bunuel filmbe is beillő láthatatlan fal, gát, bástya?
Meddig kell várni, s mire? Nem értem, nem értem, nem értem!
Csak szomorú vagyok nagyon
Újra
Nagyon fontos versek 9.
2020.08.25. 03:59 Petitprince
Szólj hozzá!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://kisbolygo.blog.hu/api/trackback/id/tr666617063
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
