Kisbolygó

Szellemi munkát végzek, és az agyi terhelést általában fizikai erőkifejtéssel ellensúlyozom. Télen futni szoktam (nyáron inkább kerékpározom), hetente 2-szer, 3-szor 1 órát vagy annál kicsivel többet az időjárás, a lelkiállapotom és az egyéb teendőim mennyiségének függvényében. Ha összeszedem magam, egy félmaratonra fel tudok készülni, sőt egyszer már a maraton is sikerült majdnem négy órán, vagyis értelmes időn belül. Lehet, hogy kisstílű vagyok, de nekem a maratonnal nagyjából be is fejeződik a sportvilág. Tudom, hogy léteznek annál hosszabb futótávok is (50, 70, 100 km vagy még több, illetve ilyesmik több egymást követő napon), tudom azt is, hogy az emberi képzelet még ennél sokkal fantáziadúsabb önkínzásokat is képes kitalálni (úgy mint sivatagi maraton több napon át, vagy maraton az Alpok magas hegyi ösvényein, esetleg az Antarktiszon hóban, jégben, latyakban, illetve a futás mellett kerékpározást, úszást is tartalmazó kombinált próbák szép számmal és nagy változatosságban), ezek az extrém kihívások mégsem igazán csigáztak fel eddig. Valószínűleg nincs bennem elég elrugaszkodottság! (Ennek, persze, más jellegű kezdeményezéseim ellentmondani látszanak, de mint tudjuk, az élet nem a négy alapművelet véges számú permutációja, és ember legyen a talpán, aki képes eligazodni saját magán!) Egyszer, amikor nagyon neki voltam keseredve, megfordult a fejemben, hogy körbefutom a Balatont négy nap alatt (napi 50 kilométer körüli adagokban), de aztán elég hamar rájöttem, hogy annyi időm, amennyi a felkészülés végett szükséges lett volna, nincs sem a szomorkodásra, sem a futásra, vagyis a projekt le lett fújva, még mielőtt egyáltalán elkezdődhetett volna. Szóval maradjunk annyiban, hogy én a híres, nevezetes 42,2 km-nél nem látok tovább, és csak ámulattal vegyes csodálattal tudok nézni azokra, akik ennél többel is megpróbálkoznak. A gyermekeim testnevelő tanára és a fiam egyik osztálytársának az apukája is teljesítette az iron man-t, amely 3 800 méter úszás, 180 km kerékpározás, és a már említett maratoni táv együtteséből áll, és én azt éreztem, hogy ezekkel az emberekkel való puszta ismeretségem is elég ahhoz, hogy megkülönböztetett módon szerencsésnek érezzem magam. (Mert én már láttam élőben olyanokat, akiknek ez sikerült…)
Eddig szép és jó, de pár napja valami olyasmit hallottam, ami minden képzeletet felülmúl, nevezetesen azt, hogy létezik ennek az alapverzióban is agyament iron man-nek egy nagybácsikája is, amely úgy képződik, hogy minden távot felszoroznak 20-szal. Az eredmény 76 km úszás, 3 600 km kerékpározás, és a végén, levezetésképpen 844 km futás. Érthető, ugye? Egyszerű matematika az egész! Na, már most, ha valakik azt a naiv gondolatot ébresztik magukban, hogy a versenyzők bizonyára csak napi korlátozott számú órát töltenek sportolással e 20-szoros iron man-ezés közben, a többiben pedig pihengetnek, regenerálódnak, szaunáznak és masszázs-t vesznek, habos kakaót szürcsölnek, stb, akkor őket fel kell világosítanom, hogy nem pontosan a valóságos versenyszabályokra gondolnak. Ez a verseny egyáltalán nem így van kitalálva, ennél sokkal egyszerűbb az alapvetés, ellövik a mezőnyt, elindul egy óra, és utána mindenki azt csinál, amit akar. Aki akar úszik, aztán kerékpározik, és a végén fut, aki akar, az szaunázik, és masszíroztatja magát, de egy idő után kérdésessé válik az utóbbi értelmessége, hisz a wellness ebben a felállásban csak az időt veszi el, megtett kilométert azonban nem termel, tehát elég kevéssé hatékony a végső cél szempontjából. Pihenni, enni, sőt mi több még aludni is lehet közben, ami önmagában nem meglepő, hisz a táv nettó időigénye több hét, azt meg mégsem lehet megkívánni, hogy valaki étlen, szomjan és alvás nélkül mutasson fel ilyen teljesítményt, viszont minden versenyző tudja, hogy amíg alszik, a többiek nem biztos, hogy ugyanezt teszik, sőt nagyon könnyen lehet, hogy inkább rávernek egy, két vagy sok tucat kilométert az éppen aktuális sportág mozgását űzve, vagyis nyugodt csicsikálásról nem igen lehet beszélni. Elég szadi tehát, és elég összetett is! Mindenkinek nagyon jól be kell mérnie, hogy mi a feltétlenül szükséges pihenés, és mi a felelőtlen heverészés, ami már önmagában is nagy feladat, és akkor még másról nem is beszéltünk. Pedig a jó taktika mellé azért egy kicsit dolgozni, izzadnis is kell a 20-szoros iron man közben!
És akkor most jön a hab a tortán, vagy ahogy az ősmagyarok mondják, la cerise sur le gateau. 2010-ben a 20szoros iron man távon hazánk egyik fia, név szerint Szőnyi Ferenc (lakik Leányfalún) lett a világbajnok. (Amikor hazaért Mexikóból a versenyről, versenytársai közül többen még a köröket rótták.) Előéletéről csak annyit, hogy 35 éves koráig semmit se sportolt, és már elmúlt 40 éves, amikor megtanult egy kicsit úszni, kényszerből, csak azért, mert a triatlonnak, illetve az iron man próbának az úszás is része. Azóta már sok hülyeséget csinált, de akkorát, mint ez a dupla-deka iron man, még nem. Persze, a hülyeség "by default" határtalan, és elképzelhető, hogy még ezt is lehet fokozni. Én minden esetre nem tenném, a korlátolt kis agyamnak és fantáziámnak már ezt is épp elég befogadnia, és talán Szőnyi Ferencünk sem gondolja másként. Nyugodt napokat kívánok Neki a szép sportsiker után, ami talán több sajtóvisszhangot is kaphatott volna, bár én nem vagyok mérvadó, hisz például a tévém nincs is üzembe helyezve. Egy szentendrei helyi lap révén (illetve húgom jóvoltából, aki a cikket megmutatta) azonban értesültem mégis e nemes tettről, és a hírt ezúton is szeretném továbbadni! Hátha valaki csak azért nem próbálkozott meg a 20-szoros iron man-nel eddig, mert még nem hallott róla...