Kányádi Sándornak volt egy rejtett vágya, de - mint azt tudjuk - költők, írók vágyai sokáig nem maradhatnak titokban azon egyszerű oknál fogva, hogy egy idő után valamelyik művükbe szőve úgyis leírják, hiszen egyszerűen képtelenek magukba tartani sokáig. Ez amolyan foglalkozási ártalom, már én is ismerem, pedig igen messze vagyok az igazi költői, írói státusztól :-)! Szóval Kányádi Sándor, mint nagy Arany János tisztelő egy padot szeretett volna, illetve egy padnak a számára dedikálását az Arany Jánosról elnevezett metróállomáson. (Ez így nem teljesen pontos, hisz az ott lévő utcának volt névadója a Toldi szerzője, és a metróállomást az utcáról nevezték el, de ezen azért ne akadjunk fel, szerintem.) A vágy tehát az élet rendje szerint egy vers által kitudódott és majd 10 év múlva teljesült is a Főváros jóvoltából, méghozzá tartalomhoz illő formával, nemcsak egy létező ülőhelyet kereszteltek meg, valóban vittek oda egy szép, a személyhez és a vágyhoz illő míves padot, amely egy kicsit ki is rí szögletes környezetéből, de ez azért senkit sem zavar, sőt a kis magyarázó táblát elolvasva mindenki rögtön meg is érti a mögöttest.
Kányádi Sanyi bácsival egyszer találkoztam élőben, Kolozsváron felszállt a buszunkra, és hosszasan, ízesen mesélt egy csomó mindenről. Nagy élmény volt hallgatni, nemesen egyszerű, őszinte szíve-lelke, közvetlensége mindenkit megfogott! Versei mellett e pad révén még egy kis játékossággal is megajándékozott minket, magát pedig azzal, hogy így még többen és még többször gondolnak rá szeretettel!
