Tudni, hogy mindennek kimért ideje van, de emiatt nem szomorkodni,
Szenvedélyesen örülni az életnek, de magunknak semmit sem megtartani,
Többé lenni, de a többet azonnal megosztani,
Belélegezni, átélni és máris továbbadni minden pillanatot,
Nem ellenállni,
A napfényt átengedni,
Áttetszővé, áthatolhatóvá válni,
Az áramlást nem lassítani,
A széllel repülni, a tengerrel áradni,
Nevetni, sírni, játszani, szeretni tanulni, elfogadni és adni,
És elfogadni ismét és adni újra…
A megroppant nádat nem megtörni,
A füstölgő mécsbelet nem kioltani,
Az ítéletet az aratás urára bízni,
A bennünk lakó sötét énnek nem teret adni,
Az ellenünk vétőnek megbocsájtani,
Saját bukásainktól érettebbé és alázatosabbá válni,
A lehetőségeket jól kihasználni,
Valódi szerepünket megérteni, többet nem akarni, de azt egyre jobban megvalósítani,
A vidámnak társa lenni,
A szomorkodót nagyon picit megsimogatni,
A gyermeket elengedni,
A férfival harcolni,
A nőt felemelni,
A kőre leborulni, a folyóban megmártózni,
A meghívást elfogadni, az úton menni, menet közben elesni és felállni,
És elesni ismét és felállni újra…
