Elért a Szénavásártérre. Zavarta a tolongás, lökdösődés, de mégis arra ment, ahol legsűrűbb volt a csődület. Mit nem adott volna érte, hogy egyedül lehessen. De érezte, hogy egy percig se lesz többé már egyedül. Egy iszákos ember figurázott a tömegben: táncolni próbált és dülöngélt, fel is fordult. Az emberek köréje gyűltek. Raszkolnyikov is odafurakodott, pár percig nézte a részeget és hangosan nevetett. De rögtön el is felejtette, bár ott állt és nézte még mindig. Aztán odébb ment végre. Alig tudta, hol jár, de a tér közepén egy mozdulat, egy hirtelen támadt érzés ejtette hatalmába testét-lelkét. Egyszerre csak eszébe jutott Szonja szava: állj meg az útkereszten, csókold meg a földet, mert az ellen is vétettél, és mondd hangosan az egész világ hallatára: gyilkos vagyok. - Reszketés járta át és úgy letörte az utolsó napok, főként az utolsó órák kilátástalan sötétsége, hogy teljesen odaadta magát ennek az új, egész mivoltát átható érzésnek. Elborította, mint kipattanó szikrából rohamosan elharapózó tűz. Megolvadt benne minden keménység,szeméből kicsordult a könny. Ott állt, leborult a földre.
Térden állt a tér közepén, lehajolt és megcsókolta a sáros földet, gyönyörűséggel, boldogan. Felállt és újra meghajolt.
- Ez is alaposan berúgott, - mondta mellette egy legény.
Vihogtak körülötte. Egy részeg mesterember más magyarázatot próbált.
- Jeruzsálembe készül a gyerekeivel, atyámfiai, most búcsúzik a szülőföldtől és meghajol az egész világ és Szentpétervár székesfőváros előtt.
- Fiatal ez még arra, - vélekedett a harmadik.
- Úri pedig, - jegyezte meg az öblöshangú.
- Nehéz azt megmondani mostanság, hogy ki úri, ki nem.
A röpködő mondások beléfojtották Raszkolnyikovba a feltörő szót. Elhalt az ajkán a „gyilkos vagyok”. De türelemmel viselte a megjegyzéseket és most már se jobbra, se balra nem nézve, ment egyenest a rendőrségre. Útközben látomása volt - vagy valóság talán? Nem is csodálkozott, sejtette, hogy így lesz: még a Szénavásár téren, mikor másodszor földig hajolt, egyszerre Szonja alakja ködlött fel előtte. Egy fabarakk mögé rejtőzve állt. Elkísérte hát egész szomorú útján. És Raszkolnyikov érezte ebben a percben és megértette egyszersmindenkorra, hogy Szonja vele lesz a sírig és velemegy a világ végére, ha kell.
(Részlet Dosztojevszkij Bűn és bűnhődés című regényéből)
