Amit elsőként el szeretnék mondani, hogy a balansz, az egyensúly felborult
Az élet ugyanis biológiai és szociológiai szempontból finom egyensúlyrendszerek fennmaradásán múlik. Semmiképpen sem szeretnék biologizálni, de legalább hadd hivatkozzak az affektív (ösztön- és érzelmi), valamint az intellektuális pszichés funkciók egyensúlyára, amit testi szabályozás szempontjából az agykéreg alatti és a kérgi (a híres szürkeállomány) működések alakítanak ki.
Társadalmilag valami ilyesmit jelentett a materiális és a spirituális funkciók egyensúlya. Ám mára döntő fölénybe került minden, ami materiális. A szerelemben is. Hol vagyunk már Adytól?
Nekem a szerelem nem volt víg ajándék,
Lovagi birkózás, tréfás kopja-játék,
De volt ravatalos, halálos-víg torna,
Játék a halállal, titkos élet-forma.
Akárhol s bárkiért vágyódásba estem,
Vér áztatta nyomom Párisban vagy Pesten,
Mindig önnön vérem és soha a másé,
Soha a levésé, mindig a múlásé.
És:
S tudtam nagyszerűen, költősen szeretni,
Valaki számára egyetlenegy lenni,
Úgy-úgy elborulni részeg szerelemben,
Hogy bolond álmokban sem lehetne szebben.
Igen , száz évvel ezelőtt még lehetett így szeretni. Ma megmosolyognák érte a rajongót. Kár. Pedig csak száz év telt el azóta. 1905 -és 2005. Kár.
(Részlet Popper Péter Egy illúzió halála című könyvéből)
