Kisbolygó

Vannak törvényszerűségek, amelyek olyannyira egyetemesek, hogy az élet minden szintjén hasonló módon jelennek meg. Jó példa erre a termodinamika második főtétele, amely szerint magára hagyott rendszerek rendezetlensége (entrópiája) külső hatás hiányában mindig növekszik. Ez a tétel ugyanúgy igaz az atomok és a molekulák szintjén, mint a légkörben és az óceánokban, a társadalomban, a szobánkban, a napirendünkben, az életvitelünkben vagy lelkünk legmélyebb, legbelsőbb történéseinek helyén. A rend csak akkor növekedhet, ha van egy külső hatás, amelyik az őskáosz állandóan működő folyamata ellen dolgozik. A rendért mindig erőt kell kifejteni, oda kell figyelni, munkát kell végezni. A rend szétválasztás, megkülönböztetés, ez piros, az kék, ez ide való, az oda, ez anyagi, az szellemi, ez nagyon fontos, az kevésbé, amaz meg egyáltalán nem, ez jó, az rossz, ez hasznos, az haszontalan, és összerakom, ahogy kell, dolgozok érte. A rendetlenségben minden keveredik, nincsenek irányok, koordinátatengelyek, mindenütt ugyanazt találom, a színek összemosódnak, minden egyformán szürke, a szétválasztás, ha van egyáltalán, önkényes és manipulatív, nem a dolgok gyökeréhez kötődik, felszínes, légből kapott és tartalmatlan. Nem tudunk külső hatás nélkül a langyos vízből fele rész hideget és fele rész meleget készíteni. Nem tudunk felépíteni egy házat, létrehozni egy tárgyat, fejleszteni valamit a környezetünkön, ha egy helyben ülünk. Nem tudunk rendezettebbé válni, lelkünk mélyén haladni előre, ha nem teszünk semmit érte. Már a fizikában is munkavégzésről beszélünk, a hűtőgép munkavégzéséről, amely áramot fogyasztva hűti a szalámit bent, és fűti a konyhát kint. Az építkezés szintjén azt mondjuk, tanulással megszerzett szaktudás fizikai és szellemi erőfeszítést kívánó alkalmazása. A lelki élet területén pedig azok a legjobb szavak, hogy tudatos bűnbánat, éberség, figyelem az útra, amelyen a Jóisten vezet minket, döntés a jó mellett, az emberi nehézkedéssel szembeni állandó újrakezdés, és fáradozás mások boldogságáért, egy szóval szeretet. Ugyanaz mindenütt, az egyik sík a másik tükre, a fontos dolgokban a világ minden létező vetülete ugyanazt mutatja, minden összeér, és minden ugyanazért a célért van. Azért, hogy megértsük a helyünk, azt a világmindenséget átölelő teret, melyet létezésünk gyökereiből fakadó, életben maradásunkhoz, emberré válásunkhoz nélkülözhetetlen összefüggések feszítenek ki.